Lana Swan - Amiről szó sem esett

Véleményezte: Timuska

tumblr_ln9b5043Bv1qi5rgio1_500.jpgZoebird már egyszer írt a Merengő Fanfiction oldalról, ahol fiatal magyar írók történeteivel ismerkedhetünk meg.

Szintén Ő ajánlotta nekem Lana Swan írásait, akit egyszerűen imádok. Olyan jól ír ez a lány, hogy nem is értem, miért nem adták még ki az írásait. (Pedig annyi harmatgyenge könyv kerül a boltok polcaira ...)


Lana Swant Aranypenna díjjal jutalmazták 2010-ben több kategóriában is, mint legjobb saját történet, legjobb saját karakter, legjobb író, legjobb történet. Szóval, csak ajánlani tudom azoknak akik szeretik a romantikus és a történésben gazdag sztorikat, hogy ne legyenek restek és olvassanak Tőle valamit. (Merengőről egyébként ingyenesen letölthetők)

Történet/fülszöveg:  Lacey buta pletykák főszereplője, ezért legjobb barátja, Gabe „zseniális” tervvel áll elő. Felbérelik az iskola rosszfiúját, Jont, járjon a lánnyal egy ideig – természetesen csak színleg –, hogy elfelejtődjön Lacey kétes hírneve.

„Úgy méregetett, mint egy darab húst, amit nem talál elég szaftosnak. Próbáltam ugyanígy visszanézni rá, hogy lássa nem tartok tőle, de nem biztos, hogy sikerült. Hiszen a srác megkéselt egy fickót, ki tudja, miért! Mi lesz, ha magamra haragítom? - Oké – mondta végül lassan. – Lehetsz a barátnőm pár hétig, csak ne ess belém, stimmel? Idegességemben felnevettem. Ezt komolyan gondolta? - Kizárt, hogy beléd essek! – közöltem, mire felszaladt a szemöldöke.”

Véleményem: A legtöbb történetről nem nehéz összehozni egy rövidebb leírást, van X és van Y, a főszereplők. Kerülgetik egymást, mint macska a forró kását, aztán valahogy összejönnek és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Na, Lana Swan történetei nem ilyenek. Olyan cselekménydúsak, hogy azon gondolkoztam, hogy a fenébe fogok normálisan írni erről akár egy mondatot is. Ha nem írok hosszan felszínes leszek, ha jobban belemegyek  a részletekbe, akkor spoileres. Nem szeretnék az lenni. Hmm, igyekszem ígérem ;)

Szóval történetünk főhőse Lacey 17 v. 18 éves (ez nem derült ki számomra, de mindegy is) végzős gimis lány, akiről mindenféle rossz pletykák keringenek a suliban. Kapcsolatai idáig elég szerencsétlen véget értek. Ugyanis mindkét esetben olyan fiúval járt, akiről a végén kiderült, hogy meleg. Fura ez a meleg téma, mert manapság divat a könyvekben. Amivel, személy szerint nekem semmi bajom, csak néha uncsi, mert miért kell mindig minden történetben egy meleg barát - jelen esetben Gabe.

Viszont VÉGRE egy sztori, ami nem csak, mint kötelező klisét használja ezt a témát. Igazából ez a történetben kulcsfontosságú elem. Nem mellékesen, még nem olvastam sehol "magyarázatot" - egy meleg fiú szemszögből - hogy volt képes anno lányba szerelmes lenni. Pedig igazából tényleg pofon egyszerű az egész. Hiszen nincs két egyforma szerelem, mindig más. S Gabe, nem csak egy "lányba" volt szerelmes, hanem Laceybe.

Hú, de elkalandoztam, sejtettem, hogy így lesz ... vissza a sztorihoz.

Suliban a srácok messziről kerülik Laceyt, vagyis inkább félnek, hogy ne legyenek ciki pletyka tárgyai. Ugyanis Lacey-re ráragasztották a "bemelegítős" csaj  gúnynevet és jaj annak, aki vele kavar, mert abból tuti meleg srác lesz. Így hiába ő az iskola egyik legmenőbb csaja, népszerűség ide vagy oda, szájára vette a suli és járni sem akar vele senki. 

A suliba egyébként két "kaszt" jár, a kerületi diákok, akik a jó módú családok gyerekei és a rakpartiak, akik a város szegény negyedéből valók (iskola összevonás miatt egy suliba kényszerülnek járni). A rakpartiak - akik halszagúak, mert a kikötőben dolgoznak és azért melóznak suli után, hogy meg tudjon élni a család - nem járnak menő ruhákban, nem laknak nagy házakban és nem keverednek a körzeti gazdag diákokkal. Utóbbiban lesz némi változás. ;) (A történet ezen része nagyon hasonlított a Tökéletes kémiára)

Főhősnőnknek egyébként igazán irigylésre méltó barátai vannak. Ott van például a belevaló Kenzie, aki egy igazi Barbie-girl szuper trendi, de egyébként teljesen talpraesett csaj, nekem nagyon szimpatikus lett a végére. Aztán Gabe a "meleg" legjobb barát, akivel gyerekkoruk óta elválaszthatatlan barátok, s aki miatt a pletyka is szárnyra kapott. (Majd még lesz más is, de megint csak nem lőném le a poént)

Szóval Gabenek az az ötlete támad, hogy "felbérelnek" egy amolyan igazi kemény fiút aki álbarátja lenne egy kis időre Laceynek.

Nos Ő lesz Jon ;) Jon nem rakparti, de nem is gazdag srác, valahol a kettő között ... suli után keményen dolgozik, kopott farmerban és dzsekiben jár, motorral közlekedik és egy szava sincs soha sem. Vagyis ha van, abban nincs köszönet. Nekem először durvának tűnt a srác, de titkon adtam neki esélyt, mert szeretem ezt a rossz fiú karaktert ;)

A barátságuk nagyon egyoldalúnak indult, a lány próbálkozott közeledni, ismerkedni, ha már álkapcsolatban vannak, legalább tudjanak egymásról egyet s mást, de Jon elutasító volt. Az kiderül, hogy valamiért cserében csinálja ezt a színjátékot, de Laceynek ezt nem vallja be. A fiúk - Gabe és barátja Jesse - sem mondják el Laceynek, hogy mivel vették rá Jont, hogy az álbarátja legyen. A lány sejti, hogy más titkok is vannak a háttérben, de mindig többet képzel ebbe a kapcsolatba, mint ami. Aztán egy napon úgy döntenek nem játsszák tovább a színjátékot, de továbbra is foglalkoznak egymással.

Csiga lassúsággal haladnak ebben a kapcsolatban és Jon kiismerhetetlen és rejtélyes viselkedése valamiért fent tartja a lány érdeklődését. Közben pedig fura is, mert azok a bizonyos csókok néha túl hevesek és többet nyújtanak Laceynek is.

Mindketten tudják, hogy ez nem egy tökéletes kapcsolat és igazából egyik sem tudja hányadán állnak egymással, sokszor csúnyán összevesznek, mert ki nem mondott dolgok vannak a háttérben. A cím teljesen találó is, sok mindenről nem esik szó. Lacey az utolsó pillanatig bízik Jonban és ad sok-sok utolsó esélyt.

Azért a történet egy csöppet bonyolultabb, mint ahogy leírtam, mert Lacey családja körüli események is hangsúlyosak, egy családi balhé miatt kerül pl. olyan közel egymáshoz Jon és Lacey. Lacey apja és anyja szerintem nem áll a helyzet magaslatán, legalábbis nálam szülőségből megbuktak, de erről még később. Az egyetlen rokon aki kedves és akit főhősnőnk is imád, az az öccse, Lucky.

A karakterek sokat változnak a történet végére, leginkább a Lacey és Jon.

A történet E/1 személyben van elmesélve, Lacey szemszögéből, mégis néha úgy érzem több szálon fut. Elég sok mindent megtudunk a többi karakterről is, mint pl. Toddról a kemény rakparti fiúról - na őt nagyon bírtam;)! Vagy Gabe és Jesse kapcsolatáról, Kenzieről és az ő fura önvédelmi reakcióiról ;) Jon barátairől, családjáról. Ja és néha 5 évet visszaugrunk a történetben, hogy ne legyenek sötét foltok.

book-hug1.jpgÖsszegezve ez egy remek love story volt. Nem az a csöpögős, nyálas happy end-es, de azért romantikus. Tetszett.

Ami nem, és ez inkább amolyan Lana Swan-os "hiba", hogy a szereplői nekem koravének. Tinédzser gyerekekre nem jellemző módon viselkednek és élnek (olykor szexuális életet). Így éreztem most is, de leginkább a Senkinek sem kellesz!-ben volt ez elég nyilvánvaló, bár ez cseppet sem von le a történetek minőségéből. Lana Swan remekül ír. 

Talán, van még valami ami nem tetszik, ám ez az én hibám vagy bajom legyen. Két gyermekes anyuka lévén, számomra elképzelhetetlen, hogy egy szülő úgy viselkedjen, mint ahogy ezekben a történetekben. Egyenesen kiakasztott, hogy képesek a szülők ennyire levegőnek nézni a gyerekeiket. Remélem Lana Swan nem saját élményből merít ;)

Viszont, hogy pozitív gondolattal zárjam a soraimat: már annyiszor olvastam bloggerek postjaiban, hogy sírtak/ nevettek a történeteken. Nekem ez idáig csak nevetnem sikerült könyv felett, sírni nem. Most sem hullajtottam könnyeket a tablet felett, de először éreztem úgy, hogy elszorul a torkom. És ezt nem tudom másnak betudni, mint a magyar írónak, a magyar nyelvnek. Szerintem a saját anyanyelvünkön íródott történetek másképp közvetítik az érzelmeket. A fordítások ritkán tudják visszaadni azt, amit egy író igazán mondani akar, szóval javaslom olvassatok magyar íróktól is könyveket ;)

Értékelés: 5*/5

Nyelv: magyar
Kiadó: -
Kiadás éve: -
Fordító: -

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://readabook.blog.hu/api/trackback/id/tr795414654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

book.jpg

Kövess minket a Twitteren is!

twitter-icon-with-books-230x299.jpg

süti beállítások módosítása