Tiffany Reisz - Az angyal (Eredendő bűnösök 2.)

Véleményezte: Timuska

covers_235903.jpgNem gondoltam volna, hogy A szirén után ilyen hamar nekiugrom a folytatásnak. Előző posztomban hangot is adtam annak, hogy az Eredendő bűnösök sorozat első részét vegyes érzelmekkel fogadtam. Vegyes érzelmekkel, de annál nagyobb kíváncsisággal.

Tisztában voltam azzal a ténnyel is, hogy ehhez foghatót még nem olvastam. Egyedi hangvétele és mondanivalója miatt megérte, hogy rászánjam az estéimet, és ki is érdemelte az 5-ös értékelést.

A folytatásról kijelenthetem, hogy túlszárnyalta minden elvárásomat.

Tiffany Reisz Az angyallal a kedvenc íróim közé lépett. Perverz, bizarr, szado-mazo sztorija a legigényesebben megírt bdsm történet, amit valaha olvastam. Mégis olyan megbotránkoztató könyvről beszélünk, ami nem mindenki számára jelent szórakoztató olvasmányt. Szívem szerint bárkinek ajánlanám, de tudom, hogy témája miatt egyeseket sértene (vallási vagy más hitbéli hovatartozásukban, szexuális beállítottságukban, esetleg erkölcsi elveikben)!

Fülszöveg: Egyetlen menekülőszó sem védheti meg a szívet.

A hírhedt erotikus regények szerzője, a profi domina, Nora Sutherlin valami olyasmit tesz, ami egyáltalán nem vall rá: bujkál, mégpedig luxuskörülmények között. Házigazdája, a vagyonos és gátlástalan Griffin Fiske boldog, hogy vendégül láthatja Norát vidéki birtokán, különösen pedig annak örül, hogy megismerheti Nora társát, a fiatal, tapasztalatlan és angyali szépségű Michaelt.

Nora pártfogoltja titokzatos, de nem annyira, mint Søren, a nő egykori és mindenkori szeretője. Vajon lelepleződik ez az izgalmas, lelki és testi sebekkel tarkított viszony? Ki az a nő, aki folyton Søren körül legyeskedik? És miért nyomoz a pap után? Milyen titkokat leplez Michael? Vajon fiatalsága elég csábító lesz-e ahhoz, hogy Nora ne térjen vissza régi szeretőjéhez? Legyőzi-e a fájdalmat a szerelem?

A szirénre nézve a bejegyzésem spoileres tartalommal bír.

Véleményem:
Ott ért véget A szirén története, hogy Nora Sutherlin a híres erotikus regényíró, aki nem mellesleg New York befolyásos dominája, 7 év után visszatér Sorenhez (Urához/papjához/szeretőjéhez).

Ezt a lépését egy nagyon fájdalmas döntés követi, elküldi gyakornokát West, akivel kölcsönösen gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt.

Nora ezen döntését - mármint hogy West kizárja az életéből és visszamegy Sorenhez – nehezen fogadtam el. Egyértelműen Wes párti vagyok, kimondhatatlanul drukkolok a fiúnak, hogy legyen elég ereje és hite „megszerezni” Norat. Mint olvasó hiszek a kapcsolatukban, a szerelmükben, szerintem sokkal többet adhat ez a 20 éves srác Noranak, mint a fájdalom, vagy zúzódások a testen. Remélem Reisz is így gondolja majd :-D

No de erre, úgy érzem még várnom kell, ha egyáltalán így is lesz … mert Tiffany Reisznél semmire sincs garancia, úgy csűri és csavarja a szálakat, kevés dolog kiszámítható előre.

Egy biztos, a sorozat második része egyáltalán nem kedvez a romantikus lelkületű Wes rajongóknak, mint amilyen én is vagyok. Az angyalban sajnos alig találkozunk a fiúval, ám Wesről így is lehull a lepel, nem kis meglepetéssel és örömmel nyugtáztam a felfedezett titkot.

d4d72d735b8e505c040a1ea1f8a6041e.jpg
Szóval titkok, a könyv tömény döbbenet volt számomra, hiszen nincs olyan karakter, akinek a múltjáról ne derült volna ki egy-két szaftos részlet.

Soren, talán pont a viszontagságokkal teli múltja miatt, kezd közelebb kerülni a szívemhez. Pedig vele kapcsolatban minden felszínre került titok kész agyrém, egyszer kétszer szinte úgy kellett visszatolnom a tátott számat alapállásba (Soren-Elizabeth múltja, Soren-Kingley múltja).

949d2a9627ac8d7d6d548c78d8950cbd.jpg
Nora továbbra sem hazudtolja meg önmagát, amennyire képes kiakasztani a szabados életvitelével, néha pont a „teszek a világra mit gondol rólam” felfogását irigyeltem. Imádom a felvágott nyelvét, az életimádatát.

Számomra Nora a legemlékezetesebb és legfontosabb pillanata Az angyalban, az édesanyjával való találkozása. Fura, de én nagyon egy húron pendültem az anyukájával. Valószínűleg hasonlóképpen viselkednék és éreznék, ha tudnám, hogy a lányom egy olyan férfival él együtt, aki nem elég, hogy pap, de még szado-mazo szexszel is vele.

e70f52ef46b2af2db0323c9acfa310d4.jpg41a1075e11784c3b73181fb58f5c2317.jpg

Mint A szirénben, itt is több szálon futnak az események. Nora-Soren kapcsolta, most nem kap akkora hangsúlyt, végig jelen vannak, sőt sokat kalandozunk velük a múltban, de mégis háttérbe vonul a két főszereplő, utat engedve a mellékszereplőknek, hogy megtalálják az igazi boldogságukat.

Az angyal elején Soren váratlan „előléptetésének” híre borzolja a kedélyeket. Megüresedett egy püspöki cím és három pap közül Soren lenne az egyik esélyes erre a címre.

Ennek persze nem csak Soren nem örülne. El kellene hagynia a Szent Szív templomot és egyházközösségét (meglepő, de S. atyát minden hívő szereti, a fiatalok és az idősebbek egyaránt). És búcsút kellene intenie Noranak is, hiszen nem találkozhatnának, amikor csak szeretnének.

Soren tudja, hogy az előléptetésének híre egyeseket nyomozásra, kutatásra csábít majd, így Noranak és a fiatal pártfogoltjuknak a 17 éves Michaelnek el kell utaznia a nyárra, egy vidéki birtokra, hogy ne keltsenek feltűnést.
Soren megérzései hamarosan beigazolódnak, egy fiatal újságírónő kezd el szimatolni utána.

Nora és Soren.jpg
Suzanne újságíró, aki háborús övezetekből tudósít (Irak, Afganisztán) rejtélyes faxot kap, amin három pap neve szerepel. Az egyik név mellett egy csillag, a csillagozás mellett két szó: összeférhetetlen érdekellentét.

A fiatal Suzanne, akinek hite évekkel ezelőtt megingott Istenben és a katolikus egyházban (bátyja halála miatt), azonnal lecsap a faxon kapott tippre. Megszállott nyomozásba kezd Soren vagyis Stearns atya után.

Suzanne meg van győződve róla, hogy valami nem stimmel a pappal. Az első netes kutatások azonnal alátámasztani látszanak gyanúját, miszerint valami szexuális bűncselekmény lehet a háttérben. (Tinédzserfiú, aki a templomban akart öngyilkos lenni.)

Az újságíró lány útja hamarosan a Szent Szívben S. atya által celebrált misére vezet, ahol első pillantás után olyan érzéseket kelt benne a pap, amiről addig nem is hitte, hogy erre egy férfi képes lehet. De hogy egy pap?

8d002d46f388827b9f6ba964ab46f108.jpg
Időközben Nora és Michael, Griffin -  a gazdag és neves playboy és a Nyolcadik körben ismert dom - birtokára utazott, ott „húzzák” meg magukat a nyáron. Griffin amellett, hogy egy modell kinézetű félisten, számomra egy rendes, jó fej, vicces pasi benyomását keltette. Kedveltem Griffint. Nora régi barátja, akivel hát „el szexszelgetnek” mert lássuk be, ők nagyon szeretnek csak úgy időtöltés gyanánt is elmerülni a testi gyönyörben.

Amolyan igazi fertővé válik a ház, bevallom ezt a sok érzelemmentes szexet az elején megint nehezen vette be a gyomrom. Igaz most sokkal hamarabb asszimilálódtam, mint anno A szirénnél (az ingerküszöböm a plafonon).

Az írónő akképpen írta meg ezt a sorozatot, hogy ennél jobban már nem is feszegethetné a határokat, akinek viszont az első rész „lecsúszott”, azok imádni fogják a folytatásokat, abban biztos vagyok.

Ám kanyarodjunk még vissza egy kicsit a történethez. A gazdag, mindig vicces, életvidám, perverz és szex ragadozó Griffinnek – akinek soha nem volt még igazi párkapcsolata –  megtetszik a fiatal tinédzser fiú Michael, akit az előző részből már megismerhettünk. Nora az első részben amolyan évfordulós ajándékként kapta Sorentől a szűzfiút. Akkor bevallom nem volt szimpatikus (vagy maga a szituáció, ezt utólag nem tudom eldönteni). Michael olyan nyámnyila, sérült kisfiú benyomását keltette. (Michael védelmében: ha Soren állna előttem talpig bőrben egy nádpálcával a kezében azt hiszem én is beszari kis nyámnyilává változnék :-D)

Mick egyébként gyönyörű, fiatal, szófogadó angyal (igen Ő a címszereplő, innen a név), és egyben saját kortársai közül kirekesztett, a meg nem értett lélek. A lányok féltékenyek nőies szépségére, a fiúk pedig megijednek attól, amit Mick látványa kelt bennük. Michael mindig is érezte, hogy szexuális vágyai nem a jól megszokott és elfogadott vanília szexhez vonzzák. Michael élvezi, szereti a fájdalmat, tipikus alávetett és mazochista alkat. Hamarosan egyértelművé válik, hogy a saját neméhez is vonzódik.

A fiú lelkileg sérült, öngyilkossági kísérletet követett el 2 évvel ezelőtt, mert az apja állandó lelki terrorjának volt kitéve. Az apa beteges, elfajzott embernek tartja Michaelt, és emiatt még a fiú anyjával is folyton veszekszik.

Az angyal főszála Griffin és Michael kapcsolata, az egymásra találásuk. Ez pedig nem olyan egyszerű, mint amilyen egyszerűen most legépeltem.

Kifejezetten tetszett, hogy Soren megtiltotta Griffinnek, hogy a fiúhoz egy ujjal is hozzáérjen, így másról nem is lehet köztük szó az elején, csak barátságról.

Griffinnek szerintem jót tett, hogy küzdeni kellett Michaelért. És az érzékeny lelkű Michaelnek szintúgy kellett ez a kis idő arra, hogy lelkileg felkészüljön arra, amire a teste már oly rég vágyik.

Amikor Sorentől engedélyt kapnak, élveztem, hogy az írónő beavat minket ebbe a szerelembe. Még soha nem olvastam M/M történetet, és számomra emiatt is újdonság volt. Mégsem éreztem azt, hogy fúj, ettől a meleg sztoritól viszolygás környékezne. Inkább boldog voltam, hogy a fiúk egymásba szerettek, ennek hangot is adtak és felvállalták a kapcsolatukat.

M-M.jpg

Számomra a könyv legszebb része is a fiúkhoz köthető, amikor „édes hármasban” múlatják az időt. Egészen pontosan miközben Nora Mickkal van, addig Griffin egyszerűen csak Mick mellé fekszik, megfogja a kezét, összekulcsolják az ujjaikat és egymást nézik. Minden érzés, minden, ami nyilvánvaló, abban az érintésben benne volt.

Állítom, hogy a könyv legromantikusabb mondatai ezek voltak. Őrület! Nem vagyok homofób, de soha nem gondoltam még két férfi kapcsolatára úgy, hogy az bennem is romantikus érzéseket keltsen, ez csakis Tiffany Reisznek köszönhető. Zseniális írónő, abszolút kedvenc lett. Úgy tudja papírra vetni tabudöntögető történetét, hogy én - az átlagos életet élő hétköznapi ember, édesanya, feleség - nem akadok fenn azon, hogy a szereplők között: kiskorú szerepel, biszexuális/homoszexuális, szado-mazo szexet kedvelő szadista pap aki vérrel játszik, vagy mazochista aki boldogan tűr és élvez.

Nyilván a való életben ez a világ soha nem fogott volna meg, és valószínűleg ennél közelebb nem is fog hozzám kerülni. Nem késztetett volna arra, hogy írjak vagy áradozzak róla, de van egy írónő, aki megkedveltette velem ezeket az érdekes, különleges szereplőket. Akik nem várnak köszönetet, azért amit tesznek, mégis annyi törődést és támogatás adnak titokban.

Itt megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam A herceg c. rész büszke könyv tulajdonosainak figyelmét, ne legyenek restek, nyugodtan dobjanak meg a folytatással, 2 nap múlva visszajuttatom :-D

Értékelés: 5*/5

Nyelv: magyar
Kiadó: Egmont
Kiadás éve: 2013
Fordította: Márton Andrea

Képek innen: Pinterest

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://readabook.blog.hu/api/trackback/id/tr745614256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Könyvesem Niki 2013.11.05. 08:37:33

Jaj, jaj, ha látnál ebben a percben a gép előtt! :oD Tapsolok örömömben és olyan mondatok hagyják el a számat, hogy "Ez az!" "Tudtam én!" Annyira örülök, hogy neked is tetszett. Mondtam én. :oP
Megmondom őszintén, hogy féltem amikor ezt a sorozatot ajánlottam neked, mert hát velős dolgok vannak benne, amik nem mindenkinek jönnek be, de az írónő olyan zseniálisan ír, hogy az valami hihetetlen, vétek kihagyni. Az angyal nagyon jó lett (a bejegyzésed is, a képek zseniálisak.) és A herceg is az lesz. ;o)

Timuska 2013.11.05. 08:59:37

Én is nagyon örültem, hogy ajánlottad és olvashattam. Amennyire nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel, annyira megszerettem. Kell, hozzá nyitottság és félre kell tenni a romantikus énünket egy kicsit.
Egyszerűen fantasztikusak a szereplők. Most már értem, hogy miért mondtad, hogy Sorent nem utálod. Valahogy másképp látom már én is a pasit. Nem a kedvencem, de már nem utálom.
Ugye, hogy jól látom, hogy voltaképpen minden mellékszereplőnek segítenek? Anno Zach magánéletét rakta helyre Nora, most a fiúkat boronálták össze, Soren pedig egyértelműen Suzannenek segített.

Könyvesem Niki 2013.11.05. 09:26:16

A hercegben S.-t ...nem azt mondom, hogy meg fogod szeretni, vagy megkedvelni, inkább meg fogod érteni, vagy még jobban elfogadni, nehéz ezt most így megfogalmazni. Igazából számomra, a 3. kötetben ő volt inkább a főszereplő és nem W., bár ő lenne a herceg.
És igen, eddig segítettek a mellékszereplőknek, de A hercegben ez nem így lesz. Párhuzamosan két erős szálon fog futni a történet, de majd meglátod. ;o) Most épp kölcsönben van A herceg, nem tudom mikor ér vissza hozzám, de ha esetleg addig nem tudnád beszerezni, akkor szívesen kölcsön adom majd. De ismétlem, egyelőre nem tudom mikor fog hozzám visszakerülni, ez akár lehet 1-2 hónap is.

Timuska 2013.11.05. 10:14:10

Köszi, aranyos vagy. Semmi gond. Igazából nem tudom, hogy mikor tör rám "A herceg" olvashatnék. Ez nálam változó. Most jelenleg van mit befejeznem ;) De ha úgy adódik, még az is elképzelhető nálam, hogy megveszem. Néha megmagyarázhatatlan vágyat érzek, hogy a bookline-tól rendeljek, vagy bemenjek egy könyvesboltba :-D

Visszatérve A hercegre, semmi pénzért nem hagynám ki a folytatást és várom, hogy olvassam ... olyan jól volt ennek a résznek is vége ... ahhh. ;)

Könyvesem Niki 2013.11.07. 08:59:26

Én az Alexandrával vagyok így. ;o)

És ha tudnád, hol fog véget érni A herceg! A falat fogod kaparni a folytatásért. ;o)

Timuska 2013.11.07. 09:25:47

Ne tessék fájdítani a szívemet :-DDD

book.jpg

Kövess minket a Twitteren is!

twitter-icon-with-books-230x299.jpg

süti beállítások módosítása