Azt hiszem ott kell kezdenem, hogy az olvasmányaim alapvetően fiúsak. Persze ezen nincs semmi meglepő, egyrészt én is az vagyok, másrészt gyerekkoromban Stevenson Kincses szigete volt az első könyv amit magamtól elolvastam, véres kezű kalózokkal és rejtett kincsek után induló kalandokkal, aztán Agatha Christie kisvárosi gyilkosságaival folytattam. Persze felnőtt fejjel az ember több mindent befogad, még az iskolában olyan divatosan utált kötelezőek is újra feltűnnek. Hogy a húszas éveimre kiszélesedett látásköröm vagy a kíváncsiság közül melyik vezérelt, mikor a kezembe vettem a Tücskök énekét azt nem tudom, és valószínűleg teljesen mindegy is a könyv szempontjából. Ami viszont lényeges, hogy első ránézésre egy olyan történetet vártam, amit egy jobb családi tévéfilmben is megkap az ember. Röviden? Megkaptam.

Tartalom: Egy georgiai kisváros közelében, a Burton tó partján a világ zajától távol, visszavonultan él Jonathan Mitchell, barátainak Reese, az egykor jónevű és híres szívspecialista. Zárkózottságának okát csak a közelben élő sógora, Charlie ismeri. Reese hátat fordított az orvoslásnak, a kórháznak, amelyben dolgozott és az embereknek, most minden idejét csónakok javításával tölti. Egy napon a sors és egy autóbaleset az útjába sodor egy veleszületett szívbetegségben szenvedő árva kislányt, Annie-t, aki a kisvárosban limonádét árul adományokat gyűjtve a rá váró életmentő műtétre. Az illúzióit vesztett férfi és a reményeinek élő kislány története ettől kezdve összefonódik, s az olvasó előtt kibontakozik egy varázslatos mese az élni akarásról, a barátságról, a szeretet és a hit gyógyító erejéről. Charles Martin (A szentjánosbogarak fénye, Végül a szeretet győz) legújabb regénye szívszorító történet, amelyben megmutatkozik a szerző mélységes humánuma és az emberekbe vetett hite.

Ami nagyon jót tett a történetnek, az a főszereplő már kezdetben érezhető titokzatossága. Hogy mit keres egy feltételezhetőleg jó állással rendelkező sebész a semmi közepén lévő kisvárosban, egy olyan helyen, ahol mindenki ismer mindenkit, arról semmit nem tudunk meg elsőre. Ahogy arról sem, hogy ha a sógora ott van vele, akkor hol a felesége. Aztán persze szépen lassan a felszínre kerül mindaz, ami olyan zárkózottá teszi Reese-t, de a múltja mintha egy süllyedő kő lenne a tengerben, csak rettentő nehezen kerül elő, és a felszínre kerülésének oka pedig nem más, mint egy kislány, akit egy véletlen autóbaleset sodor az útjába. Hogy Reese nem lehetett valami egyszerű kókler a kórházban ahol dolgozott, az rögtön kiderül, mert másodpercek alatt stabilizálja a kislány állapotát, így megmentve az életét. Ezek után persze az is kiderül a főszereplőnkről, hogy a zárkózottsága alatt érző szív lakozhat, ugyanis meglátogatja a kislányt a kórházban, és innentől kezdve fokozatosan összefonódik a hétköznapjaival Annie, a nagynénje, és a mindenki számára nyilvánvaló párhuzam a kislány betegsége, és Reese foglalkozása közt.

Kép: (Tray Ratcliff; http://goo.gl/Y5JFHF)

Az, hogy a karakterek közül számomra pont Reese volt az, aki legkevésbé kidolgozott, lehet pusztán a képzelőerőm gyengesége is, mindenesetre kapunk egy erőteljes gárdát, élén Reese sógorával, akit én különösképpen kedveltem a felszín alatt könnyen felfedezhető bölcsessége miatt. Ami rögtön szembeötlő lesz, hogy az író valószínűleg rettentő vallásos, és imádja az idézeteket. Ez utóbbiból ugyanis tömve van a történet, még ha néhol kissé erőltetettnek tűnik is az itt-ott megjelenő Shakespeare, vagy Dosztojevszkij. Persze könnyen átléphető hiba ez, ahogy számomra meglepő mód a vallás furcsán és alattomosan bekúszó szerepe is az volt, pedig mikor észrevettem sikítottam magamban egyet.

Ugyanígy nem volt sok a túl optimista szemlélet sem, vagy az cukormáz ami szépen lassan lecsurog a történeten, ugyanis ami máshol tán sok lenne vagy szembetűnő, az itt éppen nem lépte túl a határt. A sztori ugyanis valóban a szeretetről és a hitről szól, és ha az ember nem megy túlzott elvárásokkal a könyv elé, akkor ezt a küldetését maradéktalanul teljesíti is.

Azt hiszem szerethető könyv volt ez, és amennyire azt vártam, hogy unni fogom, annyira izgalomban tartott a „mi fog történni” érzés, ahogy sok más kalandregénynél vagy kriminél nem így történt. Az, hogy egy alapvetően pesszimista embernél átment a kötet érezhető optimizmusa, az a véletlen műve vagy jó jel, nem tudnám megmondani. A történet viszont egy szerethető emberi történet, szerethető karakterekkel. Mindenképpen ajánlott.

Értékelés: 4/5

Nyelv: magyar
Kiadó: General Press
Kiadás Éve: 2013
Fordította: Kiss Annamária