Leiner Laura - Akkor szakítsunk

Véleményezte: Timuska

covers_285817.jpgNem sok kritikát olvastam a könyvvel kapcsolatban, de amikbe belefutottam, azok nem voltak túl pozitívak. No, gondoltam ez engem úgysem szokott zavarni, essünk neki.

Nem voltak elvárásaim, csupán érdekelt a sztori. Egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy ki az író és milyen könyvei jelentek meg azelőtt. Ezt a hozzáállást mindenkinek ajánlom. S hogy miért? Mert akkor jól fogtok szórakozni.

Én csak amiatt aggódtam, hogy ne ébredjen fel mellettem a férjem, olyan hangosan kuncogtam az éjszaka közepén. ;)

Tartalom: Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni. Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buliját nem akarják kihagyni. Eszti és Csabi, a tökéletes pár, velük együtt indulnak szórakozni. Miután Szánkó bulija a város másik végében lesz, Lia bátyja, Szilkó vállalja a sofőr szerepét. De szigorúan csak az odaútra vonatkozóan. Csak aztán minden másképp alakul…

Véleményem: Tény és való, hogy nem én vagyok Leiner Laura könyveinek a célközönsége és természetesen az Akkor szakítsunk is a tinédzsereknek íródott, mégis rendkívül jól szórakoztatott a történet.
Az is tény, hogy főszereplőnk Lia, nem az a kedves, szende csaj, aki önbizalomhiánnyal küzdene (Az SzJG-ből megismert Reni, hála az égnek már a múlté!). Lia pont az ellenkezője, mindenkinek beszól, de legalábbis nem rejti véka alá a véleményét. Önző és hisztizik, ha úgy érzi sérelem érte. Tipikus foggal-körömmel küzdök az igazamért típus.
Bevallom ennek őszintén örültem. Örültem, de egy percig sem tudtam azonosulni Liával. De akkor mégis miért örültem? Mert ritkán olvasok olyan főszereplőről, aki ennyire nyilvánvalóan hordozza a fent leírt negatív tulajdonságokat.
Szóval én nem botránkoztam meg Lia viselkedésén. Bár soha nem voltam és szerintem most sem vagyok az a veszekedős nőszemély, de inkább százszor veszekedős legyek, mint 1x is eljátsszam a tökéletes hősszerelmest (Eszti és Csabi). Na, az övék tényleg egy nyálas kapcsolat ;)

index.jpg

Az egész történet nagyjából 1 napot ölel fel, a szilvesztert. Persze van egy-két visszaemlékezés, amik szerintem hasznosak, így jobban megismerhetjük a szereplőket és történetüket.

Az Akkor szakítsunk főhőse Lia (Kornélia), 17 éves végzős középiskolás. A téli szünete egy pillanat alatt rémálommá válik, mikor Szent este egy alapos veszekedés után szakít barátjával. Norbival már majdnem 2 éve alkotnak egy párt, szeretik egymást, de folyton vitáznak. Lia nem is gondolja, hogy ez a veszekedés igazából szakítással fog végződni … mégis így lesz.

Elgondolkodtató az a rész, amikor az írónő azt ecseteli, hogy a 21. században egy kapcsolat akkor ér véget a fiatalok számára, amikor a közösségi oldalon az állapotukat átírják egyedülállóra. Norbi is így tett és ettől persze Lia totálisan kikészült.

budapesti-szilveszter-430x286.jpg

A párt még karácsony előtt meghívták szilveszterezni Budatéténybe, Szánkó bulijára. Lia úgy képzelte, hogy magába fordulva, romantikus filmeket nézve, chipset és csokit majszolva, egy százas zsebkendő társaságában tölti a szilveszter éjszakáját, miközben legjobb barátnője „szolidarít" vele.
Igen ám, de Eszti tudatja vele, hogy Norbi és Csabi elmennek Szánkó bulijába, ami Lia idegállapotában csak olaj a tűzre. Teljesen kiakad; mégis hogy képzeli az a dög (Norbi), hogy nem szomorkodik otthon szilveszter éjjel? Az már csak hab a tortán, hogy a drága legjobb barátnő elejt egy olyan infót, hogy Norbi találkozni fog a bulin valakivel.
Több se kell a lánynak, azonnal forralni kezdi bosszúálló tervét, mert nem tudja az önző kis egoista énje megemészteni, hogy Norbi pontosan 7 nap alatt túllépett rajta.

esti_fenyek_17_032.jpg

Lia ráveszi antiszociális bátyját Szilkót, hogy fuvarozza el őket (mert senkinek sincs jogsija és kocsija a baráti társaságban) Árpádföldről Budatéténybe. Itt meg kell említenem, hogy a legjobb karakter a könyvben Szilkó, pedig ő sem az a kedves, aranyos cuki pasi. Mégis imádtam a cinikus humorát és beszólásait. Szilkó végülis úgy dönt, hogy elviszi a húgát és a barátait a buliba, kiteszi őket a ház előtt, aztán azonnal megy is haza. Hát igen … így tervezte. ;)

Voltaképpen a történet egy nagyon hosszú utazás az éjszakában. Volt itt minden, utcán ünneplés, ilyen-olyan bulikba betévedés ... nem akarok spoileres lenne ezért a részletekbe nem mennék bele.
Sokszor feltettem magamnak is a kérdést, ezek odaérnek valaha Szánkó bulijába? Az meg, hogy milyen nevetséges szituációkba keverednek … néha már nekem is sok volt.
Lia tökéletes mintapéldánya az este folyamán a „önző, buta, hisztis libának”. A megbántott nő mindig veszélyes, csak az a baj, hogy ő még gyerek is, így meggondolatlanul viselkedik. Szóval gyönyörűen bemutatja, hogyan kell egy lánynak komplett hülyét csinálnia magából, hogy lehet totálisan belezavarodni a saját hazugságaiba.

666696.jpg


A karakterek nem tökéletesek, sőt egyik másik teljesen jelentéktelen is (Miklós és Ákos, utóbbi konkrétan egy kretén :-) ).
A legjobb barátok sem úgy viselkedtek, mint ahogy szerintem kellene. Legalábbis Eszti minden volt, csak nem „öribari” típus. (Bár történik vele valami a könyv közepén, amit szerintem túlreagáltak a többiek – nem a barátja, őt megértem. Viszont nagyon haragudnék, ha az én lányom egyszer így magára hagyná a legjobb barátnőjét a nagy semmiben az éjszaka közepén!)
Szilkóról már szóltam néhány szót – aki egyébként Szilveszter, de senki sem így hívja – a legértelmesebb karakter a történetben.
Ám a könyv egyértelműen Liáé és érdekes, hogy többnyire a romantikus történetekben mindig a fiúk pártján állok, most Norbi nem került közel a szívemhez. Ezt talán azzal tudnám magyarázni, hogy ez nem az a klasszik szerelmi történet, amit megszoktunk. Itt nem azért izgul az ember, hogy végre megismerkedjenek és összejöjjenek, hanem, hogy kibéküljenek.
Szerencsére a végtelennek tűnő utazás azért tartogat meglepetéseket is, mert hajnalra hőseink sokat változnak. ;)

1351172935.5142-BudSpencerTerenceHill-f.jpg

Ez a könyv, kivételesen azért tetszett, mert nem rakták tele jóságos és tökéletes szereplőkkel. Egyszerűen olyan fiatalokról szólt, akik nekem sokkal valóságosabbak, mint akikről általában olvasni szoktam. 
Mint írtam, kellemes és szórakoztató volt. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy végig röhögtem minden oldalát, érdekes módon, ahogy a szereplők is fáradtak a történetben, az olvasó (vagyis én) sem derültem már akkorákat. De ezt nem rónám fel hibának. 
Akit nem riaszt a tiniknek szóló korhatár, az ne habozzon és szilveszterezzen egyet márciusban is. ;)

Értékelés: 4/5

Nyelv: magyar
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://readabook.blog.hu/api/trackback/id/tr275852860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

book.jpg

Kövess minket a Twitteren is!

twitter-icon-with-books-230x299.jpg

süti beállítások módosítása