J. L. Armentrout – Opál (Luxen 3.)

Véleményezte: Timuska

covers_311447.jpgNapok óta rágódom azon, hogy mit is írjak erről a könyvről. Egy épkézláb mondat se állt össze a fejemben. Talán azért, mert még mindig élesen él bennem az a szörnyű emlék, amikor az utolsó sorok elolvasása után becsuktam a könyvet és két kézzel püföltem a borítót (szegény Daemon és Katy feje). Mégis, hogy lehet így vége valaminek? Abszolút cliffhanger ...

Tartalom: Senki sem érhet fel Daemon Blackhez.
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt.
Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok.
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat.
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza.
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket.
Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.

Véleményem:        ---- Spoileres tartalom----
A harmadik rész baljós hangulatú lett (szerintem). Nem véletlen, hiszen az Ónix végén annyi tragikus esemény történt, (Adam halála, Blake és Will árulása, Dawson hazatérése) hogy erre azért számítani lehetett. Nekem azért hiányzott a Daemon féle viccelődés, persze az Opálban is kaptunk egy-két humoros beszólást, de közel sem volt úgy elemében, mint az előző részekben.
A baráti kapcsolatok is nagyon megváltoztak, Dee nem csak haragszik, de még ellenséges is Katyvel. Szomorú voltam emiatt. Aminek viszont örültem, hogy Ash már nem olyan kígyó vele.
Katy lelkiismeret furdalással küzd, úgy érzi, hogy a bekövetkezett tragédiák miatt, ő a felelős. (Többek között, ha jobban bízott volna Daemonban és nem engedi magához közel Blaket, vagy ha őszintébb Deevel, másképp alakulnak a dolgok.) Dawson is nagyon furcsán viselkedik a könyv elején, lelkileg össze van roppanva. Szinte őrizniük kell a testvéreknek, hogy el ne szökjön otthonról és ne induljon meggondolatlanul Beth keresésére. Dawson minden gondolata a szerelme és csak az ő oldalán képes újra boldog lenni.
A városban és az iskolában is egyre többen pletykálnak, túl sok a nyomtalanul eltűnt fiatal. De talán az a legfurcsább, hogy Dawson visszajött és Beth nélkül.
Daemon pedig mindent megtesz, hogy ikertestvérét újra mosolyogni lássa. 
Szóval, nem árulok el nagy titkot, hogy az Opál fő csapásvonala a "Beth mentőakció". Igen ám, de a fiataloknak fogalmuk sincs, hol tartják fogva Beth-t és ha tudnák is, egy szigorúan őrzött intézménybe bejutni nem egyszerű feladat. Hamarosan feltűnik a színen Blake, akit mindannyian gyűlölnek. A fiú nem sokáig titkolja, hogy ő az egyetlen esélyük arra, hogy megmentsék Beth-t, és bejuthassanak Mount Weatherbe. Utóbbi egy titkos kiképző bázis, búvóhely, egyben a Védelmi Minisztérium és a Daedalus fedőszerve is. 
Tervük életveszélyes, még a természetfeletti képességük birtokában is. Így Daemonéknak hosszú és fájdalmas edzésbe kell fogniuk, hogy küldetésük sikerrel végződjön.                   ---- Spoiler vége ----
ed48f87939998af4d67810a9c8326e92.jpg
Egyszerűen imádom ezt a sorozatot, ez nem vitás.  Az Obszidiántól még nem vágtam hanyatt magam, de a folytatástól teljesen elolvadtam. Tetszett a második rész könnyedsége, viccesebb oldala, de a romantikus pillanatok is sokkal hangsúlyosabbak voltak. A drámát, feszültséget, izgalmat sem kellett hiányolni, így teljesen megvett kilóra az Ónix.
Bevallom a harmadik könyvet, vagyis az Opált hamar beszereztem, de akár hiszitek akár nem, nem mertem neki állni olvasni. Volt bennem valami félsz, hogy nem fog tetszeni. Az első értékelések - csupa-csupa 5 csillagos vélemény - megijesztettek, azt hiszem akkor két műfaji besorolásban is első helyen állt a molyok értékelése alapján. Én mindig félek az agyon hypeolt könyvektől, mert túl nagy lesz az elvárásom. Aztán megtudtam, hogy a vége is gyilkos függővég, így azt terveztem, hogy kivárom a negyedik könyvet.

Nem ment, nem tudtam tovább nézni az éjjeliszekrényemen Daemon igéző zöld szemét. Egyik este neki estem a könyvnek. ;) Az első 10-20 oldal után úgy éreztem, hogy na tessék, bejött amire számítottam, ez nem lesz imádós. Valamiért, nehezen indult a visszaemlékezés, nem tudtam felvenni a fonalat. Azon agyaltam, hogy kivel és mi történt? Meg tudat alatt féltem, hogy átmegy ez a remek sztori nyafogós, depis, szomorkodósba. Nem így lett! (mondtam már, hogy utálok úgy sorozatot olvasni, hogy évente 1 részt olvasok? ez a halálom, sokszor emiatt nem folytatok sorozatokat!)
De aztán szépen összeállt a kép, és ahogy átadtam magam Armentrout kisasszony történetének, csak azt vettem észre, hogy éjfél után még olvasok. És nem akarom abbahagyni. :-)

Ifjúsági irodalom, sci-fi, fantasy ide vagy oda, a romantikus részek gyönyörűségesek voltak, imádtam őket, kellően bepárásodott a tekintetem. :-)
És a vége ... oh Daemon Te földönkívüli Adonisz ;) imádom ezt a pasit meg az ő időzítéseit! Végre kimondta az "SZ" betűs szót, amire már oly régóta vágytam, és milyen körülmények között ... Te úristen. Komolyan, hogy lehet ilyen vége egy könyvnek. Szóval alig várom, hogy megjelenjen az Origin.
Nos, bocsánatot kérek mindenkitől, ha egy kicsit ömlengős lett, de elfogult vagyok, mert nagy Luxen sorozat rajongó lettem ám. :-D
Egy szó, mint száz, aki még nem olvasta a sorozatot és most fogna hozzá, csak úgy tegye, hogy beszerezte mindhárom kötetet. Vagyis ne, jobb ötletem van, várjon még 1-2 hónapot, mert hamarosan itt a negyedik rész.
És aztán, nosza rajta, egy szuszra ... ;)
5cf4c11f0ae307bc49c0ac7a37dc646d.jpg(sok kép van erről a párosról, de nekem a kócos, hosszabb hajú Daemon tetszik, ugye hogy jobb? Vagy talán én vonzódom a kócos pasikhoz? ööö ... lehet, a férjem is kócos, hosszú hajú :-D )

Értékelés: 5/5

Nyelv: magyar
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Fordította: Miks-Rédai Viktória

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://readabook.blog.hu/api/trackback/id/tr906891053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

book.jpg

Kövess minket a Twitteren is!

twitter-icon-with-books-230x299.jpg