J. L. Armentrout – Opál (Luxen 3.)

Véleményezte: Timuska

covers_311447.jpgNapok óta rágódom azon, hogy mit is írjak erről a könyvről. Egy épkézláb mondat se állt össze a fejemben. Talán azért, mert még mindig élesen él bennem az a szörnyű emlék, amikor az utolsó sorok elolvasása után becsuktam a könyvet és két kézzel püföltem a borítót (szegény Daemon és Katy feje). Mégis, hogy lehet így vége valaminek? Abszolút cliffhanger ...

Tartalom: Senki sem érhet fel Daemon Blackhez.
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt.
Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok.
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat.
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza.
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket.
Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.

Szólj hozzá!

Sylvia Day – Átverve & Átölelve 1-2.

Véleményezte: Timuska

covers_314571.jpgcovers_314970.jpgSylvia Day számomra egy x-akta. Tisztában vagyok a sikereivel, hogy New York Times bestseller-listás író, hatalmas rajongótáborral, számomra mégis nagyon középszerű.
Tudom, a titka az erotikában rejlik, de olvastam pár hasonló könyvet és még ma sem értem, miért futtatják annyira ezt a nőt. Mások sokkal igényesebben írnak ebben a témában. Tény és való olvastatja magát a legtöbb könyve, de a pikáns részeket az ő „tollából”, hát nem is tudom, nagyon közönségesnek érzem. A Crossfire sorozatból csak az első részt olvastam, nekem nem jött be, nem is folytattam. A Megigézve pedig konkrétan olvashatatlan, szörnyű volt. Így nem tudom mi késztetett, hogy az Átverve & Átölelve kisregényt (vagy novellákat?) elolvassam. Véleményem bővebben lent:

Tartalom: Soha ne keverd az üzletet az élvezettel! Soha ne vigyél politikát a hálószobába! Mindkét hibát elkövettem, mikor Jackson Rutledge szeretője lettem. Nem mondhatom, hogy nem figyelmeztettek…

Két évvel később újra felbukkant. Megakadályozott egy üzletet, amelynek megkötéséért keményen dolgoztam. Csakhogy Lei Young, New York egyik legbriliánsabb üzletasszonya oldalán megtanultam egyet s mást, amióta Jax kisétált az életemből. Már nem ugyanaz a lány voltam, akit egykor ismert, ő viszont mit sem változott. Az első találkozásunkkal ellentétben ezúttal pontosan tudtam, kivel van dolgom… és hogy milyen függőséget okozhat az érintése.

Jax számára csupán játék volt a csillogás, a szex és a kiváltságok, de időközben én is megtanultam a játékszabályokat. A könyörtelen üzleti világban a mindent felülíró, legfontosabb tanács: tartsd magadhoz közel az ellenséged, de még közelebb a volt szeretőd…

Szólj hozzá!

Colleen Hoover – Slammed / Szívcsapás

Véleményezte: Timuska

covers_311868.jpgColleen Hoover remek író, a fiatal korosztály egyik kedvence. A Hopeless után magam is megkedveltem a stílusát. Meg kell hagyni, úgy ír, hogy az ember alig tudja letenni a könyveit. Így szerintem nem szükséges ecsetelnem, rögtön lecsaptam az új könyvére, hogy olvashassam.
De úgy érzem, egy cseppet most csalódtam …

Tartalom: Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen összetörik. Ekkor lép be életébe az új szomszéd, a 21 éves, jóképű Will, akinek a slam költészet iránti szenvedélye őt is magával ragadja. Bár az első pillanattól fogva közel kerülnek egymáshoz, egy szörnyű felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Mindennapi találkozásaik onnantól fogva fájdalmassá válnak. Küzdenek az egymás iránti vonzalmuk ellen, és szenvednek az őket szétszakító erők miatt. Csupán a költészet révén tudják őszintén kifejezni érzéseiket egymás iránt, és elképzelni egy olyan jövőt, amelyben a szerelem ünnep, és nem fájdalom.

 

Szólj hozzá!

Georgia Cates - A fájdalom szépsége

Véleményezte: Timuska

covers_309317.jpgEgy olyan könyvet hoztam ma nektek, amit első ránézésre és kétértelmű címe miatt nem is szándékoztam elolvasni. Borítója és fülszövege alapján egy újabb Szürke másolatra, egy közönséges nonstop szexszelős bdsm sztorira számítottam. Nem ilyen!
A nyár vége nálam mindig sorozat maratonnal telik. Tavaly a Tündérkrónikát nyomtam le, idén a Vámpírakadémiát. Utóbbit is nagyon élveztem, de 6 kötetnyi tinédzserakció után valami felnőtt olvasmányra vágytam. Ezzel valamiért mindig így vagyok. Imádom az ifjúsági regényeket, de egyhuzamban nem tudnám csak azokat olvasni. Így került a kezembe A fájdalom szépsége, nulla elvárással.

Tartalom: Jack McLachlan iparmágnás a borászat nagyágyúja, egyben Ausztrália legkapósabb agglegénye. Sikerei és vagyona miatt nem ismeretlenek számára a romantikus kapcsolatok bonyodalmai, a zűrös helyzetek elkerülése érdekében extrém szabályok szerint randevúzik. A maga egyszerűségében, kötöttségek nélkül élvezi a gyönyörű hölgyek társaságát. Kapcsolatait üzleti megállapodásként kezeli, minden egyes alkalommal ugyanolyan feltételek szerint. Nincs hosszú távú kapcsolat. Nincs valódi személyazonosság.

Az ő játéka, az ő szabályai. Többnyire elégedett a megszokott játszmával, ám amikor Laurelyn Prescott belép az életébe, muszáj stratégiát váltania. Az új játékos ugyanis minden korábbitól különbözik. Jack világa a feje tetejére áll, amikor három hónapig tartó viszonyba bonyolódik a gyönyörű, amerikai zenésszel. Semmi sem a tervek szerint történik, és Jack egyre több és több szabályt áthág a lány kedvéért. Laurelyn nem is tudja, milyen kivételesen közel kerül ahhoz, hogy olyasmivé váljon, amelynek lehetőségét a férfi elképzelni sem merte. Miatta borul minden játékszabály.

Szólj hozzá!

Sarah MacLean – A csábítás kilenc szabálya

Véleményezte: Timuska

covers_277871.jpgSokunknak ismerős lehet az a szitu, amikor vendégségben diszkréten elkezdjük stírölni a házigazda könyvespolcának tartalmát. (már ha van ;))

Én legutóbb éppen anyum szobájában a legkisebb lányom altatásakor szúrtam ki ezt a történelmi romantikus regényt. Percekig tartó „szemezés” után leemeltem a polcról és meglepődve konstatáltam: könyvmolyképző, aranypöttyös. Jé, anyu ilyeneket olvas?
Gondoltam beleolvasok … Jól tettem!

Tartalom: Egy igazi lady nem szivarozik, a lovat nem férfimódra üli meg, nem foglalkozik vívással és nem is párbajozik. Ezenkívül nem lő pisztollyal és nem kártyázik férfiklubban.

Lady Calpurnia Hartwell mindig betartotta ezeket a szabályokat, de végül is mi értelme volt ennek? Még mindig nincs férjnél és enyhén szólva elégedetlen a helyzetével. De most megfogadta, hogy megszeg minden szabályt és végre élvezni fogja az életet!

De ahhoz például, hogy végigtáncoljon egy bált vagy szenvedélyesen csókolózzon, kell egy megfelelő partner is. Egy olyan férfi, aki mindent tud a szabályszegésről. Például az elbűvölően vonzó Gabriel St. John, Ralston márki, akinek épp olyan rossz a híre, mint amilyen bűnös a mosolya.

Ha Lady Calpurnia nem vigyáz, akkor éppen a legfontosabb szabályt fogja megszegni: akik az élvezeteket keresik, azoknak soha nem szabad reménytelen szerelemre lobbanniuk.

Szólj hozzá!

book.jpg

Kövess minket a Twitteren is!

twitter-icon-with-books-230x299.jpg

süti beállítások módosítása