J.A. Redmerski - Killing Sarai

Véleményezte: Ma_ya

18052619.jpgAz írónőtől korábban olvastam a The Edge Of Never című regényt (A soha határán - Timuska írt róla korábban), az nagyon tetszett és gondoltam megpróbálom ezt is. Külön ösztönzés volt, hogy egy Giveaway alkalmával nyertem. ;)
Nem tudom mire számítottam a könyvvel kapcsolatban, de nem erre!

Tartalom: Sarai 14 éves volt mikor anyja eladja egy drogbárónak szexrabszolgaként. Kilenc éven keresztül élete maga a pokol, de még így is kivételes helyzetben van, mivel Javier, a maga beteges módján szerelmes belé. Rengeteg borzalom, szenvedés szemtanúja. Titkos kívánsága, - hogy egyszer sikerüljön megszöknie onnan -, az egyetlen dolog ami életben tartja.

Egy nap egy amerikai jelenik meg a Ranchon, egy fizetett bérgyilkos. Sarai kihallgatja Javier és az amerikai beszélgetését és rájön, itt a várva várt lehetőség. Megszökik és elbújik az amerikai autójában.
A dolgok nem éppen a tervei szerint haladnak, mert az amerikainak esze ágában sem áll segíteni rajta. Magánál tartja biztosítékként, amíg megkapja a pénzt az elvállalt gyilkosságért.

Vélemény: Nem a szokásos, szerelmes-romantikus könyv. A szerelem másodlagos, ha egyáltalán. A túlélésről, a megalkuvásról és a lelki erőről szól.

tumblr_mdwcryVAgr1rkyz59o1_1280.jpgVictor nem a szokásos rossz fiú. Van benne valami, ami a tények ellenére (fizetett bérgyilkos) mégis vonz. Mindig hideg, számító, minden esetben előre megtervezi minden lépését, semmit sem bíz a véletlenre. Annak ellenére, hogy nyíltan megmondja Sarainak, esze ágában sem áll segíteni neki, tudod, érzed hogy megteszi.
Sarai nem egy megtört, gyenge virágszál. Mindazon borzalmak amiket átélt megerősítették, életre képessé tették. Bármit megtenne azért, hogy soha vissza ne kerüljön Javier keze közé.

Nem lesz köztük szerelem első látásra, de lassan kezdenek felengedni egymás társaságában. Victor számára nem könnyű mindez, mert soha életében nem volt kapcsolata. Nem szeretett senkit sem, nem állt közel hozzá soha senki. Nem tudja mit kezdjen az érzelmeivel, de nem is zárja ki őket.

tumblr_moz4b8jnVf1s9ajydo2_500.jpgSarai minden kétséget kizáróan megbízik Victorban - mindezek ellenére. Nem tudja mit érez iránta, de bármi is az, fontosabb bármi másnál.

saraixyhg9i1qtz.jpgA plot (nem is tudom, mi a magyar megfelelője, végkifejlet, cselekmény...) nem az volt mire számítottam. A vége pedig..., nosnem mondanám kizárólag függővégesnek, de nem is úgy lett vége, ahogy szerettem volna, vagy mint vártam volna. Igen, tudtam hogy nem maradhatnak együtt. Victor megszegte a szabályokat, nem is egyszer, és mindez most az életébe kerülhet. Hogy mi lesz velük? Meg kell várni a könyv második részét, hogy kiderüljön...

Imádtam! Nem egyszer olvasós az biztos.

Értékelés: 5/5

Nyelv: angol
Kiadó: Magánkiadás - USA
Kiadás éve: 2013
Fordító: -

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://readabook.blog.hu/api/trackback/id/tr35493266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

book.jpg

Kövess minket a Twitteren is!

twitter-icon-with-books-230x299.jpg