Karen Marie Moning – Tündérkrónikák sorozat Keserű ébredés, Álom és valóság, A hajnalra várva, Rossz hold kelt fel, Új nap virrad

Véleményezte: Timuska

teljes.png

Hol is kezdjem? Öt könyvről nagyon nehéz összeszedetten, röviden egy postban írni. És engedjétek meg nekem, hogy csak általánosságban a sorozatról írjak, külön-külön nem részletezném a könyveket, spoileres lenne.
Ezer bocsánat, de hosszú leszek.

2011-ben hallottam – olvastam – a sorozatról, de akkor nagyon nem hozott lázba a tündér téma, ezért hanyagoltam. (Ti ne kövessétek el ezt a hibát!) Aztán nem olyan régen rábukkantam a Könyvek háborúja blogra, ahol a 2013-as Könyves Álompasik Párbajt hirdették meg. Itt a bloggerek 5 férfi karakter nevével szavazhattak. Kíváncsiságból átfutottam és meglepően sokan írták listájukban a Jericho Barrons nevet. Rágugliztam, ki ez a karakter, melyik könyv? És láss csodát … Tündérkrónikák. A kíváncsiságomnak hála, a nyaralás alatt elkezdem olvasni az első részt, aztán szépen lassan beszippantott Moning fantasztikus világa. Rabja lettem, függő. Imádtam.
És mi késztetett arra, hogy egy évekkel ezelőtt íródott sorozatról készítsek most beszámolót? Mert jó könyv és ami jó arról írni kell, mindegy hogy régi vagy új könyv. Annyi pozitív véleményt olvastam róla, mégis bárkinek meséltem a sorozatról, azt sem tudták miről beszélek. Szóval úgy gondoltam, ha szóban nem is sikerült, talán írásban felhívhatom rá a figyelmet. Aki szeret olvasni NE HAGYJA KI! És ne ijedjetek meg a fantasy tartalomtól, jól csúszik és emészthető ;)

(A fülszöveg kivételesen nagyon alapos!)

Fülszöveg: MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében. A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.

Vélemény: Mint az a tartalomból kiderült egy fiatal lányról szól a történet, aki a nővére gyilkosa után indul nyomozni Dublinba. E/1-ben íródott a sorozat, így Mac karakterét, a többi szereplőt és Dublint, saját elbeszélésén keresztül ismerhetjük meg. Amolyan visszaemlékezés jellegűen, 1 év távlatából.
Tapasztalni fogjuk, hogy egy tökéletesen felépített történetben veszünk részt. Tetszett, hogy Mackel együtt közösen ismerkedünk ezzel az egész tündérmizériával. Valójában a történet kezdetén Ő is olyan átlagos lány/nő, mint mi. Szeret szórakozni, szereti a könyveket, a zenét, a szép ruhákat. És pont. Felsorolás vége. Mert Mac igazi Babrie babás kivitel. Szőke derékig érő haj, nagyon csinos. Rózsaszínmániás, és hivatalos napimádó. Az élete legfontosabb problémája, hogy a rózsaszín melyik árnyalatával pingálja ki a tökéletesre manikűrözött körmeit. Átlagos életet él a családjával. A világ sorsa … hát igen, ez talán egy cseppet sem foglalkoztatja.
Nővére Dublinba költözött és ott jár egyetemre, Mac és szülei is abban a hitben élnek, hogy a távoli Írországban Alina boldog, tanul és jól érzi magát a barátaival. Ám bekövetkezik az, ami nem volt bekalkulálva Mac nyugodt, hétköznapi életébe. A nővérét megölik és neki kell a holtestet azonosítani. A szülei kiborulnak, édesanyja teljesen magába fordul. A dublini rendőrség hamar lezárja a nyomozást, Mac viszont úgy dönt, elutazik és utána jár az ügynek. Nem hagyja nyugodni az a kép, ahogy utoljára a testvére megcsonkított holttestét látta. Nem hétköznapi módon elkövetett gyilkosság volt, ebben az egyben biztos. Így kerül a meleg, napos georgiai Ashfordból a hideg esős Írországba. És ahogy beteszi gondosan pedikűrözött lábait Dublinba lassan, de biztosan megváltozik az élete. Csak idő kérdése, hogy kinyíljon a szeme és meglássa maga körül a valódi világot. Ebben lesz segítségére egy könyvesbolt tulajdonos Jericho Barrons. Barronsnek olyan tudás és tapasztalat van a birtokában amire Macnek nagy szüksége van, tanítja és néha napján még az életét is megmenti. A férfinak szintúgy szüksége van Macre, a lány képessége fontos céljai eléréséhez.


statements_228687.jpgMac elbeszélésén keresztül megismerjük a tündéreket, akikről feljegyzéseket is készít. Ezek a tündérek nem valami cuki kis Csingilingek. Általában veszedelmes, halálos, ronda bestiák. De ha szépek, akkor is veszedelmesek és halálosak. (pl: V’lane Seelie herceg / halálhozó szextündér) A hercegek halálos szexuális vonzerővel rendelkeznek és a nők nem tudnak ellenállni egy tündérherceg csábításának. Ennek pedig szomorú következménye a Pri-ya lét, ami egy gyötrő, fájdalmas, sóvárgás a kielégülés után. Ez az állapot folyamatosan fennáll és sajnos a nők bele is halnak.
A  tündérek két ellentétes udvar köré csoportosulnak: a Világos, vagyis Seelie Udvar és a Sötét azaz Unseelie Udvar. Mindegyik élén királyi családok állnak, saját kasztokkal. Seelie Udvar élén áll a Királynő, Unseelie Udvar élén a Király.
Mindkét oldalon vannak hercegek és hercegnők. Persze a két udvar nem jön ki egymással, a Seeliek olyan undorítónak találták a sötét testvéreiket, hogy 700ezer évvel ezelőtt bebörtönözték az Unseelieket vagyis a sötét tündéreket. Az emberek és a tündérek világát egy fal választja el, amit sok évvel ezelőtt meggyengítettek és az Unseelik megszöktek börtönükből az emberek világába.
Az emberek között élnek, álcázva magukat és táplálkoznak belőlük, elszívják a szépségüket, életerejüket. Az Árnyak pedig szépen lassan felfalják az élettől pezsgő várost. Egy bizonyos sötét relikviáért megy a harc, mindenki ezt akarja. Még Alina is ezt hagyta utolsó hangüzentében Macnek hagyatékul: meg kell találnod a Sinsar Dubh-t.
A tündéreknek - mindkét udvarnak - hatalmas erővel bíró relikviáik vannak. Ezek a Szent Tárgyak (SZT-k ahogy Mac hívja őket) valahogy az emberi világba kerültek. A világos udvar Szent Tárgyai: a végzet lándzsája, a kard, a kő és az üst. A sötét SZT-k pedig az amulett, a doboz, a teleportáló ezüstök és a Sinsar Dubh vagyis a Könyv.
Macnek pedig azért lesz érdekes és egyedülálló szerepe ebben a zűrzavaros történetben, mert érzékeli a Szent Tárgyakat. Ez egy ritka képesség, 22 évig nem is sejtette, hogy ennek a tudásnak a birtokában van, mint ahogy arról sem tudott, hogy ő sidhe-látó.
Summa summárum, öt részen keresztül folyik a hajsza a Sinsar Dubh után, mert csak a Könyvvel tudják megerősíteni a falakat, kiűzni a tündéreket az emberek világából ... Ám, igazából mindenkinek más a célja vele ;)

A Tündérkrónikák sorozatot a romantikus fantasy kategóriába sorolnám, de szerelmet, szexet ne nagyon keressetek az első két könyvben. Nyálas, csöpögős szerelmet pedig egyik részben sem fogtok találni. Sok a trágár kifejezés, emiatt talán fiataloknak nem ajánlom, de pl. engem ez nem szokott zavarni.

images_1.jpgAz első könyvre sokan ragasztották azt a jelzőt, hogy felvezető/bevezető s mivel nem is vártam tőle semmit, nekem már az első rész is nagyon bejött.
Mint már írtam, a romantikus szál nagyon elenyésző, de végig ott a feszültség a főszereplők között. Tudjátok, az a bizonyos szikra jelen van … Pedig Mac és Barrons is elég nagy falakat húznak maguk köré, mégis várja az olvasó, hogy egymásra találjanak. Sejthető, hogy lesz köztük valami, de hogy mikor, azt előre nem lehet tudni. (Amikor megtörténik arra sem lesz az olvasó felkészülve, engem konkrétan sokkoltak az események. Az előtte és utána cselekmény is … és haragudtam is bevallom őszintén).
Tetszett, hogy nem lehet tudni előre, mi lesz a vége. Egyáltalán nem klisés a sorozat. Van benne cselekmény bőven, harcból és gyilkosságból is szép számmal akad. Folyamatosan olvastatja magát, izgalomban tart, annyi a titok, és mindenre választ akartam kapni. És ezek a függővégek, ha végzel egy könyvvel, legyen kéznél a következő rész, mert tuti, hogy megreccsensz, ha nem folytathatod.
Sok kérdés maradt még bennem, de mint kiderült, van és lesz is folytatás.
Örülök, hogy a történet itt nem ér véget, a sorozatban megismert mellékszereplőkkel újra találkozhatunk.
(Dani, Ryodan /ICED – Megnyílik az ég).

S egy utolsó gondolat erejéig engedjétek meg, hogy kitérjek Jericho Barronsre. Most Ő az én könyves álompasim. ;) Az első rész elolvasása után is kedveltem, de semmi több. Az a tipikus van benne valami férfi. (és nála ez még igaz is ;)) Az életben nem bírom, az izompacsirta 190 centis, mindenkit puszta kézzel agyoncsapok fazonokat, de Barronst az intelligenciája révén nem ilyennek láttam. Szóval bírtam a hapsit, csak az zavart, hogy nem értettem a célját. Mit akar, ki Ő, mi Ő? Először az sem tetszett, hogy Mac folyton egyedül van. (5. könyv erre azért jól rácáfol ;)) Hova megy ez a pasi állandóan?

barrons_by_eve_the_angel1399-d5hwiv3.jpgS hogy mégis miért szerettem meg Barronst?
Mert nem lehet nem oda lenni érte. Jericho Barrons, mint könyvhős, izgalmas karakter. Ő az igazi kiismerhetetlen, titokzatos férfi. Baromi jóképű, de mégsem a szépsége a lényeg, hanem a tettei. Ha választhatnék, hogy ki legyen mellettem az éjszaka közepén egy kihalt sikátorban egy nagy hatalmú tündér v. Barrons csak Őt választanám. Mellette tuti biztonságban érezném magam. Szókimondó nyers modora, néha sértő, de mindig van benne igazság, és mint tudjuk az igazság olykor fájdalmas. Mint mondtam, nem tudjuk pontosan ki és mi Ő, de kit érdekel, ha Tőle mindent megkaphatsz, amire csak egy nő vágyhat. Micsoda mázlista vagy Mac ;)
Barrons hozza a formáját az első könyvtől az utolsóig, és hála az égnek Moning nem heréli ki, mint oly sok író a férfi főhőseit a könyvek végén.  
Vágytam rá, hogy olvashassak róla. Ha feltűnt a könyvben - lehettem bármilyen álmos, a szemeim rögtön kipattantak - és addig nem tettem le a könyvet, amíg ki nem lépett a Barrons Könyvek és Apróságok ajtaján (vagy akárhonnan). Pedig látszólag sokszor semmi lényegeset nem csinált, bejött talpig Armaniban és betöltötte a teret, csak rá figyeltünk. Mac is, én is. ;)

De minden szavának, mondatának súlya volt, nem véletlen, hiszen nem beszélt feleslegesen.
Nem szoktam idézgetni, de most nem tudom kihagyni, számomra két felejthetetlen mondata van:  

"- Te hagysz el engem, Szivárványlány.”

„– Te Mac vagy – mondja –, én pedig Jericho. És semmi más nem számít. Soha nem is fog. Olyan helyen létezel, amely számomra minden szabályon túl van. Érted?
Értettem.
Jericho Barrons épp most mondta, hogy szeret.”

És aki olyan megszállott lesz, mint én, az ne hagyja ki a „Szex JZB szemszögéből” c. mini szösszenetet. A történet a Keserű ébredés c. könyvből egy jelenet alternatív változata. Ami azért is érdekes, mert olyan sokáig kellett várni arra, hogy valami legyen Mac és Jericho között és pedig … 

Abszolút újraolvasós!

Értékelés: 5*/5

Nyelv: magyar

Kiadó: Kelly Könyvkiadó - 1, 2, 3 rész;  CorLeonis 4 és 5 rész

Kiadás éve: 2010, 2011, 2012

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://readabook.blog.hu/api/trackback/id/tr925505069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

book.jpg

Kövess minket a Twitteren is!

twitter-icon-with-books-230x299.jpg