Jamie McGuire - Veszedelmes sorscsapás

Véleményezte: Timuska

covers_266139.jpgIstenem, hogy én mennyire vártam ezt a könyvet. Mint valami lelkes kisgyerek a játékboltban, úgy udvaroltam körbe. Kezembe vettem, nézegettem, simogattam, majd visszatettem. Megnéztem más könyveket, aztán újra visszatértem hozzá. Ezt kb. 10x eljátszottam, már kinéztek a könyvesboltból.

Nagy várakozással estem neki a Veszedelmes sorscsapásnak.
Nagy várakozással, mert new adult-ból a Gyönyörű sorscsapás volt nekem az első. Olyan szinten meghatározó élmény volt, hogy sokáig nem is kötöttek le más történetek. Egyértelműen Travis Maddox fan voltam.

Fülszöveg: Végre itt van a New York Times sikerlistás Gyönyörű sorscsapás nagy izgalommal várt folytatása! Lehet-e túlságosan szeretni?
Travis Maddox két dolgot őrzött meg abból, amit az anyja a halálos ágyán mondott: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj!
A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti.
Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogyan látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön. De akkor se ess kétségbe, ha még nem ismered Abby történetét, hisz ez a könyv így is felejthetetlen élményt nyújt.

Szólj hozzá!

Penelope Douglas - Bully (Fall Away)

Véleményezte: Ma_ya

18090508.jpg"Yesterday lasts forever. Tomorrow comes never. Until you"

Ez a könyv, totális meglepetés volt! Szerelemről, bizalomról, szenvedésről és megbocsátásról. Elvarázsol és nem enged.

Tartalom: A nevem Tate. De ő sosem szólítana így. Már ha egyáltalán hozzám szólna. Szomszédok vagyunk és egykor legjobb barátok. De aztán egy nyáron mikor hazatért, minden megváltozott. Miatta az egész életem pokollá változott. Megszégyenített, zaklatott és megalázott.

Ezért elmentem.

Egy évet külföldön tanultam és most újra hazatértem. De már nem az vagyok aki voltam. Még ha ő nem is változott meg, én igen. Többé nem félek tőle. Többé nem fogom elkerülni. És nem fogom hagyni, hogy megkeserítse az életem. Harcolni fogunk, mert egyikünk sem fogja megadni magát.

Szólj hozzá!

Rebecca Donovan - Elakadó lélegzet

Véleményezte: Ma_ya

B1081379.JPGVannak olyan könyvek, amik álmodni hívnak. Vannak olyanok, amelyek menedéket jelentenek a valóságból. Vannak olyanok, amelyeket olvasás után el is felejtesz. És vannak olyanok, amik megérintenek, veled maradnak egy életen át. 

Az Elakadó Lélegzet az utolsó kategóriába tartozik. Ha elolvastad, soha nem fogod tudni elfelejteni.

Tartalom: Senki sem próbált szóba állni velem, én is elvoltam magamban. Az volt az a hely, ahol mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett lennie. Hogy sikerült Evan Mathewsnak egy nap alatt lebontania az én állandó világomat?

Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat.

Szólj hozzá!

Tiffany Reisz - Az angyal (Eredendő bűnösök 2.)

Véleményezte: Timuska

covers_235903.jpgNem gondoltam volna, hogy A szirén után ilyen hamar nekiugrom a folytatásnak. Előző posztomban hangot is adtam annak, hogy az Eredendő bűnösök sorozat első részét vegyes érzelmekkel fogadtam. Vegyes érzelmekkel, de annál nagyobb kíváncsisággal.

Tisztában voltam azzal a ténnyel is, hogy ehhez foghatót még nem olvastam. Egyedi hangvétele és mondanivalója miatt megérte, hogy rászánjam az estéimet, és ki is érdemelte az 5-ös értékelést.

A folytatásról kijelenthetem, hogy túlszárnyalta minden elvárásomat.

Tiffany Reisz Az angyallal a kedvenc íróim közé lépett. Perverz, bizarr, szado-mazo sztorija a legigényesebben megírt bdsm történet, amit valaha olvastam. Mégis olyan megbotránkoztató könyvről beszélünk, ami nem mindenki számára jelent szórakoztató olvasmányt. Szívem szerint bárkinek ajánlanám, de tudom, hogy témája miatt egyeseket sértene (vallási vagy más hitbéli hovatartozásukban, szexuális beállítottságukban, esetleg erkölcsi elveikben)!

6 komment

Samantha Young – Dublin Street

Véleményezte: Timuska

covers_251507.jpgTalán még ilyen sokáig nem szemeztem könyvvel. A halogatásomnak két oka volt. Az első, a könyv magyarországi kiadója, amivel saját magamat vezettem meg. Ha megláttam ezt a könyvet, mint valami neon felirat ez villogott a szemem előtt: ifjúsági könyv. Pedig a kiadónak vannak kifejezetten felnőtteknek szóló könyvei és nem is egyet olvastam már, mégis valahogy ezt most figyelmen kívül hagytam.

A másik ok, hogy ehhez hasonló információ morzsák maradtak meg bennem: „mély mondanivalója van a történetnek”. Nos, ha ilyen véleménnyel találkozom, akkor kezdek gyanakodni, hogy a könyv tömény drámázás lesz.

Az év első felében, egymás után olvastam a tizenévesekről szóló könyveket, melyekben balsorsú szerencsétlenként - saját vagy szüleik felelőtlensége miatt - szenvednek. Mindezt akár több köteten keresztül is ... (A címére már nem emlékszem ezeknek a könyveknek, de amikor egymás után jöttek a sánta, sebhelyes tini hősszerelmesek, eldöntöttem, elég a nehéz sorsú gimisekből egy időre.)

Egy dolog biztos, a Dublin Street nem tinikről szól; a balsors kísért, de a könyv kifejezetten kellemes olvasmány. Ami pedig számomra soha sem hátrány, a könyv tartalmaz erotikus jelenteket. Nem keveset. ;)

Szólj hozzá!

book.jpg

Kövess minket a Twitteren is!

twitter-icon-with-books-230x299.jpg

süti beállítások módosítása