Leiner Laura - Bábel

Véleményezte: Zoebird

leiner_laura_babel.jpgCiki vagy sem, de bevallom őszintén, hogy lassan (nagyon lassan!) a 4. X felé közeledek és Szent Johanna Gimi fan vagyok! Imádtam az összes kötetet, kétszer is kiolvastam az egészet egymás után. Mivel számomra nagy élmény volt, ebből egyenesen következett, hogy félve vártam Leiner Laura új könyvét, hogy vajon túl tudja-e szárnyalni önmagát vagy sem.

Tartalom: Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.

Vélemény: Mostanában valamiért lépten-nyomon kamaszokról szóló könyvek kerülnek a kezembe. Először James Patterson: Maximum Ride története volt génkezelt gyerekekkel, majd Pittacus Lore: Lorieni krónikák 3 kötetét rágtam végig földönkívüli fiatalokkal, aztán belekezdtem a Marie Lu: Legenda sorozatába 15 éves világmegváltókkal. Ez utóbbi 2. részét nem is fejeztem be, annyira kezdtem besokallni. Nem értem miért jó, hogy az írók ennyire fiatal szereplőkkel "dolgoznak", hiszen legtöbbször nehezen megy nekik szerintem egy valódi kamasz agyával való gondolkozás felnőtt fejjel és ebből születnek számomra furcsa, koravén gyerekek, akik bőrébe a könyv olvasása alatt elég nehéz belebújnom, mert abszolút nem érzem életszerűnek, - már ha eltekintünk attól, hogy ezeknek a gyerekeknek néha mondjuk szárnyuk van.

Na de ezután továbbléptem a korosztályban pár évet és 1 hónappal ezelőtt megvettem a Bábelt, amit egy repülőút alatt el is kezdtem olvasni, helyesebben felolvasni. Nagyon félek a repüléstől, de mivel a nagyobbik fiam mellettem ült, nem zárhattam ki az út alatt a külvilágot, szórakoztatnom kellett őt, így - ülés szomszédaink legnagyobb örömére -, elkezdtem mesélni neki. Igaz, hogy gyakran elakadt a lélegzetem (nem a könyvnek köszönhetően!), mégis nagyon élvezte.

Sajnos az út alatt túl sokáig nem jutottunk a könyvben, így most újra nekifutottam, már magamba vonulva. Elég kettős érzelmeim lettek. Egyrészt nagyon sokat unatkoztam olvasás közben, másrészt mégis együltő helyemben kivégeztem.

leiner_laura_babel2.jpg

A történet elég egyszerű: a kb 17-18 éves fiatalok elmennek egy hétre fesztiválozni és ennek a beszámolóját írta meg Laura, a főszereplő Zsófi blogján keresztül bemutatva. Ha valaki még nem volt ilyen helyen, akkor annak nagyon érdekes és izgalmas lehet, ha viszont volt, akkor valószínűleg vele is megtörténtek hasonló dolgok, így annyira sok újdonsággal nem fog szolgálni. Én az utóbbiak közé tartozom, bár egy hétre sose táboroztam le egy "partin". Talán ebből kifolyólag, vagy a korom miatt, de a könyv első kétharmada nekem valahogy nagyon "elmesélem a történetem egy jó hosszú leírásban" szagú volt. És itt a leíráson van a hangsúly! Minden részletesen bemutatva, elmesélve, leírva, ebből kifolyólag unalmas volt. A vége felé kicsit felpörgött a szerelmi szál, az hozott egy kis változatosságot és sokkal kellemesebb is lett a történet, mintha ott jött volna bele az írónő igazán.

Még egy dologgal kapcsolatban volt kettős érzelmem: a fiatalos interaktivitással. Ez egyrészt abból állt, hogy az sms üzenetek be voltak illesztve a könyvbe képernyőmentéses képek formájában. Ez nagyon tetszett, imádtam olvasni őket!

leiner_laura_babel1.jpg

Másrészt a történetben Zsófi folyamatosan töltögetett fel képeket a blog és facebook oldalára, amikről leírások voltak a könyvben, meg "katt ide" feliratok. Na ez nagyon nem jött be. Az ötlet szuper, de az lett volna a minimum szerintem, hogy készíteni kellett volna egy ilyen kitalált oldalt, legalább általános fesztivál fotókat felrakni, amikről ír, hogy az olvasó megnézegethesse tényleg. Értem én, hogy egy papír könyv olvasása közben nehéz kattintani, de ott volt bennem a kíváncsiság a 20-30. "link itt" után, hogy most már megnézném, miről beszél. E nélkül ez nem jött jól át, hiszen milyen blog az, ami tele van hivatkozással, amik nem működnek?! Számomra érdektelen. Ezért is volt, amikor egymás után 30 képről volt leírás, hogy ott mi történik éppen, hogy néha már átlapoztam, mert nem érdekelt. És akkor megint felvetődik a kettősség, hogy most ez egy blog vagy egy könyv?

Anno az SZJG-ben is voltak hasonló hivatkozások, csak jóval kisebb mértékben, lehet, hogy itt egyszerűen csak túlzásba esés történt, azért vált már zavaróvá. Új szemlélet ez az írásban, amit Laura érdekesen használ a könyveiben, ráadásul a valóságban is az élete része az online világ, de ezek miatt a furcsaságok miatt még olyan kiforratlannak érzem ezt a modern stílust. Mindenesetre fantáziát látok benne, főleg ha az ebook-ok szélesebb körben elterjednének. Ott simán beilleszthetővé válna egy zene, egy fotó, egy link és még hatalmasabb élmény lenne egy történet olvasása. Hmmm, de klassz lenne... :)

A szereplőkről még pár szó. Aranyosak, fiatalok, a maguk egyszerűségével, butaságaival, nyavalygásaival. Se nem utáltam, se nem szerettem őket, de ami a legfontosabb, nem született egy új Cortez, minden SZJG fan álompasiját leváltandó és nem maradtak meg bennem idézetek, beszólások, melyeken bármikor jót mosolyoghatnék, mikor eszembe jut. Ezt azért sajnáltam. :(

Eme kis összevisszaságot összefoglalva elmondhatom, hogy nem voltam elájulva. Nem lett a kedvencem, nem fogom még egyszer elolvasni, de ugyanakkor nem is írtam le az írónőt. Kíváncsian várom a következő könyvét, mert érdekel merre fejlődik tovább és képes-e a könyveiben haladni a technikával és abban is valami újat felmutatni. Ezen kívül sok íróval ellentétben nála nagyszerűen átérezhető a fiatalság, az életkoruknak megfelelőek a szereplők és mivel magyarok, még közelebb érezhetjük őket magunkhoz.

Értékelés: 3/5

Nyelv: magyar
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2013

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://readabook.blog.hu/api/trackback/id/tr345602193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mel gibson 2013.10.29. 06:51:35

rhcp mo.-n....
ez fantasy story?:D

Zoebird 2013.10.29. 10:39:49

Elvileg igen, kitalált fesztiválról szól. :)

book.jpg

Kövess minket a Twitteren is!

twitter-icon-with-books-230x299.jpg

süti beállítások módosítása