Colleen Hoover remek író, a fiatal korosztály egyik kedvence. A Hopeless után magam is megkedveltem a stílusát. Meg kell hagyni, úgy ír, hogy az ember alig tudja letenni a könyveit. Így szerintem nem szükséges ecsetelnem, rögtön lecsaptam az új könyvére, hogy olvashassam.
De úgy érzem, egy cseppet most csalódtam …

Tartalom: Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen összetörik. Ekkor lép be életébe az új szomszéd, a 21 éves, jóképű Will, akinek a slam költészet iránti szenvedélye őt is magával ragadja. Bár az első pillanattól fogva közel kerülnek egymáshoz, egy szörnyű felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Mindennapi találkozásaik onnantól fogva fájdalmassá válnak. Küzdenek az egymás iránti vonzalmuk ellen, és szenvednek az őket szétszakító erők miatt. Csupán a költészet révén tudják őszintén kifejezni érzéseiket egymás iránt, és elképzelni egy olyan jövőt, amelyben a szerelem ünnep, és nem fájdalom.

 

Véleményem: Főhősünk Lake, fiatal végzős gimnazista, aki új városba kénytelen költözni édesanyjával és 9 éves öccsével. Anyukája azért költözteti a családot Texasból az ország másik felébe, mert egy tragédia folytán elveszítették a „kenyérkeresőt”. Félévvel ezelőtt ugyanis egy szívrohamban meghalt Lake és Kel apukája. Édesanyjának nincs más választása, mint eladni a házukat és új munkahelyet keresni. Az új állás Michiganbe egészen pontosan Ypsilantibe szólítja őket.
Lake kezdeti rosszallása, miszerint utálni fogja az új várost és otthonát enyhül, amint begurul a házuk elé a teherautóval. A család szinte azonnal megismerkedik a szomszédban lakó fiúkkal, a jóképű Willel és az öccsével Caulderrel.
A kisebbek – Kel és Caulder - hamar egymásra találnak, elválaszthatatlan barátok lesznek. Layken és Will szintúgy gyorsan egymásra hangolódnak (szerintem túl gyorsan). Talán barokkos túlzás, de még be sem költöznek az új házba, Lake már randira megy Willel egy slam-estre. Ami persze tökéletesen sikerül, csodálatosan érzi magát Will társaságában.
A lány újra reménykedni kezd, hogy végre boldog lehet, hiszen édesapja halála és a költözés nagyon padlóra küldte lelkileg, ám most itt ez a csodálatos fiú ...
És akkor megtörténik az, amire egyáltalán nem számított, az első iskolai napon szembesülnie kell a szörnyű igazsággal, hogy a boldogsága útjába nem áll más, mint maga Will, hiszen az a pasi, akibe fülig beleszeretett az új irodalom tanára.
Will egy szóval sem említette, hogy tanárként dolgozik a helyi gimiben, a lány pedig csak annyit mesélt magáról, hogy 18 éves. (Fura, nekem már itt sántított a sztori, randiznak meg minden, de egyik sem kérdezi meg, mivel foglalkozik a másik?)

Will egyedül neveli a testvérét – a szüleik autóbalesetben haltak meg - az egyetem mellett kénytelen tanársegédként dolgozni. Mindennél fontosabb, hogy megtartsa az állását, mert felelősséggel tartozik Caulderért. Az életében most senki sem lehet fontosabb, mint az öccse.
Szakít Laykennel és arra kérni, hogy ne találkozzanak többet, adja le az óráját (költészet óra) és senkinek se beszéljen a köztük kialakult kapcsolatról.
Persze, a fentieket Will sem tartja be, mert amint a lány igyekszik távolságot tartani, akkor mindig olyat tesz vagy mond amivel remény ébreszt Laykenben, hogy több is lehetne köztük, mint barátság.
Az ilyen szituk pedig veszekedéssel végződnek, mert amint Will józanul tud gondolkodni, rögtön megbán minden próbálkozást (pl: titkos/lopott csók a mosókonyhában) Lake pedig úgy viselkedik ilyenkor, mint egy sértődött, hisztis kamasz.
Szerintem ezek a titkos pillanatok inkább megmosolyogtatók, mint izgalmasak.



Nem szeretnék szőrszálhasogató lenni, mert a történet, sok-sok olyan témát ölelt fel, ami miatt még tetszett is, okos gondolatokat vonultatott fel: barátságról, családi kötelékről, a felelősségről, halálról, gyászfeldolgozásáról,  költészetről. Komolyan mondom, egy-egy rész még meg is érintett. S ha már itt tartunk, Lake anyukájának Julianak hatalmas RESPECT! A lelkiereje valami csodálatos, végig erős és támogató maradt, a humorérzéke pedig egy percre sem hagyta el. (de erről nem is merek többet írni, mert spoiler!)
Lake "új legjobb barátnője” Eddie is klassz karakter, a rózsaszín lufis sztorija pedig elég szívszorító rész volt a könyvben.
És azt hiszem, itt be is fejeztem a pozitívumok felsorolását.

Lehet, most sokan felhördültök, de nekem ez egy harmatgyenge könyvecske volt. Valamiért többre számítottam, valami nagyobb durranásra a végén. Annyit nyűglődtek ezen a hogyan lehetne kapcsolat köztünk, ha tiltott gyümölcs vagyunk egymásnak dolgon, aztán meg, lezárják úgy ahogy …
Miután befejeztem percekig csak fogtam a kezemben a könyvet, és azt mondogattam: Tényleg vége? Ennyi volt?

És ha már folytatásos, akkor másmilyen végkifejletre gondoltam, még csak nem is függővég, hogy az ember lerágja a körmét, mi lesz a következő részben. Őszintén szólva, nem is tudom vágyom-e arra, hogy folytassam a sorozatot. Most, míg írom ezt a posztot, itt fekszik mellettem a könyv és azon is elgondolkoztam, hogy miért van a borítón rubinpötty? Tudom a kérdés költői. :-D

Egy szó mint száz, mást vártam, arra azért számítottam, hogy tragédiák tarkítják majd és ezzel alapvetően nem is szokott bajom lenni. Csak már olyan hatásvadásznak érzem ezeket a sztorikat, de most komolyan, ha egy főszereplő nem lelki roncs, az már nem is érdekes? A romantikáról pedig: először is, ilyen elkapkodott első csókot még soha nem olvastam, a fiatalok többi közös jelenete pedig, hát finoman szólva erősen ifjúsági irodalom kategória.

De biztos bennem van a hiba, öreg vagyok már ehhez, vagy egyszerűen csak rosszkor került a kezemben ... ááá nem tudom. Egy biztos, ha már ifjúsági romantikust olvasok, akkor azt szeretem előre tudni. Az NA besorolással ez nem így történt. Félre ne értsetek, nem az ifjúsági irodalommal van bajom, de ha már ilyesmit veszek a kezembe, akkor abban legyen izgalom, kaland és veszély ... vagy néhány nem evilági lény. ;)

Értékelés: 4/5

Nyelv: magyar
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014
Fordította: Barthó Eszter