Hozzá tartozik az őszinteséghez, hogy sosem szerettem a fantasy műfaját. Még ha szentségtörés is, a Gyűrűk Ura például egy kicsit sem fogott meg. Igaz könyvben nem is próbáltam, de a filmek és eleve az alapötlet nem volt az, ami felkeltette volna az érdeklődésemet. Aztán történt egyszer, hogy a birtokomban volt a Trónok harca sorozat első évada, és ágyban fekvő betegként elkezdtem nézni. Gondoltam a kínzó gyötrelmek után rosszabb nem jöhet már. Valahogy jól gondolhattam, mert tetszett, és ez adott egy olyan löketet, hogy szépen lassan elkezdtem megbarátkozni a fantasy orkoktól, sárkányoktól tobzódó közegével.

Végül eljutottam oda, hogy beszereztem a Riyria krónikák első kötetét, és pár dicsérő komment után, amit a Molyon olvastam róla, belekezdtem. A Trónbitorlók sokak elmondása szerint egy klasszikus vonalba tartozó fantasy. Hogy ez mit jelent pontosan, nem tudom, már csak azért sem, mert nekem ez volt az első találkozásom a műfajjal. Az összehasonlítási alapom a Trónok harca volt, pontosabban abból is a sorozat, és valami sárkányos/varázslós játék a laptopomon. Nem túl jó alap a könyv kánoni megítéléséhez, de hát szegény ember vízből főz. Én szórakozni akartam, meg egy érdekes világról olvasni csupán. Már most kijelenthetem, hogy nem túl nagy igényemet a könyv simán teljesítette.

Tartalom: Végeztek a királlyal. Kerestek két bűnbakot. Rosszul választottak. Ez a könyv nem a legyőzendő, ősi gonoszról vagy egy bosszúálló árváról szól, csupán két fickóról, akik rossz időben rossz helyen találták magukat… Royce Melborn a hétpróbás tolvaj, és kardforgató társa, Hadrian Blackwater Riyria fedőnéven cselszövő nemesek veszélyes és lehetetlennek tűnő megbízásait vállalja el, amivel messze földön hírhedté váltak. Mígnem egy legendás kard ellopása ürügyén csapdába csalják őket, hogy bűnbakként rájuk fogják a király meggyilkolását. A kivégzés elől csak úgy szabadulhatnak, ha végére járnak a királyokat és királyságokat porba sújtó ősi rejtélynek…

 A Trónbitorlók a magával ragadó Riyria-krónikák első kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasy-jévé vált.

Véleményem: A sztori két vidám tolvajt állít a főszerepbe, akik járják a birodalmat, lopnak meg élik a tolvajok egyszerűnek tán nem mondható életét. A könyv szerethetőségét tökéletesen alapozza meg Royce és Hadrian, akik szimpatikus hősök. Elsőre érezhető köztük a különbség, jól kidolgozott szereplők. Ők keverednek természetesen egy jó kis királyi összeesküvés közepébe, amiről igyekszem nem elárulni semmit, a tartalmas szórakozás érdekében.

Persze van itt minden, ami egy tisztességes fantasy szereplőgárdájába kell: király, herceg, hercegnő, törpe, fogadós. Annyira, hogy egy névjegyzék is belekerült a könyvbe. Megmondom őszintén, én ebbe gyakran belelapoztam, de rettentő rossz viszonyban vagyok a nevekkel, és amúgy is lassan olvasok, könnyedén elfelejtem ki hová, és minek meg kivel.

Kapunk egy jó kis térképet, amin tudjuk követni azt is, hogy milyen királyság hol van, mert azért felrajzolódnak az erőviszonyok is. Ez alapján sejthetjük, hogy a többi kötetben lesz még meglepetés a birodalmi „nem tetszik a kevés terület” uralkodók közt. Az is előrevetíthet dolgokat, hogy bár a történetben nem járunk be nagy területet, van még izgalmas felfedezni való. Szóval elég annyit elárulnom, hogy a két főhősünk egy-két szóból bajba kerül, és nem kevesebb, mint a fejük a tét, meg az igazság, amit valaki nagyon igyekszik elkendőzni, természetesen a jó öreg hatalom megszerzése érdekében. Persze szerencse, hogy a két hősnek azért annak ellenére, hogy mindig a saját szerencséjüket figyelik, vajszíve van, ezért nem csak magukat igyekeznek megmenteni, hanem a trón becsületét is (naná, különben nem lenne sztori!).

Kép innen

Ami a főszereplőkön kívül jó a könyvben, az a nyelvezete. Jól megírt könyv, jó fordításban. Kellemes volt a szememnek olvasni, és egész jól beleképzeltem magam a környezetbe, ami szerintem szépen le van rajzolva az olvasónak (mármint írva, semmi illusztráció). Bár maga a történet nem egy körmöt tövig rágós, ezer titokkal felvértezett kaland, de elég izgalmas egy habkönnyű fantasy történethez. Nem vállal magára sokat, de amit igen, azt tisztességesen elvégzi.

A Trónbitorlók nagy erénye, hogy a kiadás jól össze lett rakva. Szép könyv, szép borítóval, amin a kis viaszpecsét ki is domborodik, amit én nemes egyszerűséggel hosszú perceken át bámultam és tapogattam. Meg a nagyobb fejezetek között van szép kis embléma, meg elválasztó minták a részek között. Apróság, de feldobta az egészet.

A Trónbitorlók egy nagyon kellemes, könnyű fantasy regény, ami nagyon élvezetes szórakozást biztosít a vasárnap délutánokon, vagy akármelyik másik délutánon. Bár félek tőle, hogy majd vissza kell olvasnom a következő részekben, hogy ki kicsoda, de megvettek vele annyira, hogy befizetek a következő kalandra is mindenképpen. Kettő folytatás már beszerezhető itthon.

Értékelés: 4,5/5

Nyelv: magyar
Kiadó: Fumax
Kiadás Éve: 2012
Fordította: Makai Péter Kristóf