Dan Brown megosztó író: vagy rajonganak érte, vagy halálra kritizálják.

A kritizálók közt valószínűleg szép számmal akadnak féltékenyek és örök elégedetlenek. Na, őket kielégíteni valószínűleg akkor sem tudná Brown, ha a könyvét személyesen vinné el a kedves olvasónak.
Lássuk be nem ír tökéletesen, néha olyan szájbarágós, hogy az agyam eldobom, a karakterábrázolása pedig felszínes. (Nem tudom, ki hogy van vele, de én szívesen megismerném jobban ezt a Langdon professzort. ;) Vagy ezt csak a romantikus énem mondatja velem?)

Viszont amellett egyszerűen nem lehet elmenni, hogy Brown könyvei mögött elképesztő kutatómunka van. Ő nem azaz író, aki egy nyaralás alatt dobja össze a történeteit. Ezt pedig értékelem benne.

Azt hiszem, már itt az elején kijelenthetem, hogy az Inferno nem fog csalódást okozni a konspirációs thrillerek szerelmeseinek.

(Ja, igen ... gondoltam egy merészet, most először saját fotóimmal illusztráltam posztot ;))

Tartalom: "Keressetek és találtok."

Ez a bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak.

Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről.

Egyedül Dante sötét, monumentális remekének, a Pokolnak néhány sora vezérli őket, amelynek segítségével megfejthetik a reneszánsz legünnepeltebb műveinek - szobroknak, festményeknek és épületeknek - mélyén rejlő kódokat, hogy eljussanak egy kirakós játék megoldásához, melynek révén talán elháríthatják a világot fenyegető félelmetes veszélyt...

A történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel, amely már az első oldalon rabul ejti az olvasót, és el sem ereszti a befejezésig.

Véleményem: Azok közé az olvasók közé tartozom, akik szeretik olvasni az összeesküvés-elméleteket, a konspirációs krimiket, mint amilyenek Brown regényei is.
Bevallom őszintén eddig csak a A Da Vinci-kód nyerte el igazán a tetszésemet. (Valószínűleg azért, mert ezt a könyvét olvastam először.)
Magyarországi megjelenésüknek megfelelően szépen sorba vettem a többi regényét is, és bizony volt idő, amikor fanyalogtam: jaj, ez egyre rosszabb.
A megtévesztés foka vagy a Digitális erőd egyáltalán nem tetszett, de ha már az őszinteségnél tartunk nekem még az Angyalok és démonokkal is meggyűlt a bajom.
Mostanában tudtam meg, hogy az utóbb felsorolt könyvek szinte mind, A Da Vinci-kód előtt születtek, és ha innen nézzük a dolgokat, akkor kijelenthetem, hogy inkább fejlődött Brown, mint fordítva.



Igaz, az a bizonyos érzés, mindig ott motoszkált a fejemben, hogy történetei a „nesze semmi fogd meg jól” kategóriába tartoznak.  
Pedig, mint olvasónak egy szavam se lehet, van itt minden, amire csak vágyhatok: műalkotás hegyek, gyilkosságok, üldözések, mindez persze 24 óra leforgása alatt. Szinte belefárad az ember ebbe az őrült tempóba, amit diktál. Minden könyve abszolút versenyfutás az idővel, unatkozni lehetetlenség. Történetei izgalmasak, érdekesek, végig fenntartják a figyelmet. Langdon pedig, mint egy jó tanár bácsi műkincsek, történelmi helyszínek tucatjairól ad át hihetetlen mennyiségű információt. Elképesztő ismeretanyag, amit nem győzök guglizni. Keményebb, mint egy történelemóra.
Ám izgalom ide, kaland/titok oda, a végén valahogy mindig hiányérzetem maradt. Nem volt „kézzelfogható” eredmény, inkább csak szép világmegváltó gondolatokat olvashattam zárásként. Fel voltam készülve most is valami hasonlóra, de meglepett, hogy az Inferno végre komolyabb csavart kapott. Arra pedig nem is számítottam, hogy a könyv befejeztével nem az lesz az érzésem, hogy ez is csak egy „nagy hűhó semmiért”.

Az Inferno ott veszi kezdetét, hogy Robert Langdon a Harvard egyetem professzora részleges amnéziában ébred egy firenzei kórházban.
Lőtt sebbel a fején érkezett a kórházba és az előző napok eseményeiből az égadta világon semmire sem emlékszik. Azt sem tudja miért és miként került Firenzébe. Legutolsó emléke, hogy előadásra siet a Harvardon. Ebben a kusza zűrzavarban egy fiatal doktornő, Sienna Brooks lesz segítségére, vele próbálja összerakni a kirakós darabkáit. Langdonnak a kómás állapotból magához térni sincs ideje, máris menekülni kényszerül.
(Viccesen meg is jegyeztem a férjemnek, hogy Dan Brown nem híve az előjátéknak, szinte rögtön belecsap a „lecsóba”;))
Egy bérgyilkos bukkan fel a kórházban (és nem beteglátogatóba jött, ha értitek, mire gondolok). Szóval ez a kedves bérgyilkos a szemük láttára lövi le Langdon olasz kezelőorvosát.
Siennának hála, sikerül kimenekülniük a kórházból és a nő a saját lakására viszi Langdont. Itt – míg rájuk nem találnak – elrejtőzhetnek és próbálják kitalálni, hogyan tovább.
Langdonnál nincsenek iratok, eltűnt az imádott Mickey egeres órája, fura emlékképei vannak egy ezüsthajú asszonyról és folyton egy bizonyos mondat kavarog a fejében.

Főhősünknél semmi mást nem találtak a kórházban, csak egy fura tárgyat, azt is a zakója bélésébe varrva. A különös tárgy használatára hamar rájönnek és a kapott kép arra enged következtetni, hogy az események valószínűleg összefügghetnek Dante Alighieri Isteni színjátékának első részével a Pokollal. (Pokol olaszul, Inferno)

Sőt, ahogy menekülni kényszerülnek, persze nem fejvesztve, hanem a szimbólumokat követve (és nem csak Firenzében követik a nyomokat ;)), minden műalkotásnak valamilyen formában Dantéhoz lesz köze.  

De ki és mi állhat a dolgok hátterében? Kik és miért üldözik Langdont? Milyen ördögi terv részese lett – akarata ellenére – a professzor?


Meg kell jegyeznem, az Inferno témaválasztása nekem jobban tetszik, mint a Da Vinci-kódé, pedig azt hittem Dan Brown soha sem tudja azt túlszárnyalni. Valahogy sokkal közelebb áll hozzám, hétköznapi emberhez az Inferno problémaköre, ami egyúttal a könyv mozgatórugója és a központi konfliktus is. Igyekszem úgy felvázolni, hogy ne lőjem le a poént, de néhány szóban muszáj, erről írom.

Szóval Földünk túlnépesedésére, mint megoldandó problémára van kihegyezve a történet. Ezt feszegeti Dan Brown, erre keresi a megoldást. A könyvben gyönyörűen levezeti az író, hogy milyen hihetetlen gyorsan népesítettük be a Föld nevű bolygónkat, és mindezt kb. 200 év alatt. A túlnépesedés többek között olyan problémákat vet fel, mint az élelmiszer- és energiagondok, környezetszennyezés.
Ennek nem más az oka, mint a technikai fejlődés, a modern orvostudomány és az a civilizált életforma, amelyben élünk. A „természetes folyamatba” leginkább az orvostudomány nyúlt bele, hiszen azáltal, hogy az egészségügyi ellátás fejlődött, csökkent a halálozás. (Ez mondjuk etikai kérdéseket vet fel, ugyebár? Hiszen, akkor most mivel tettünk jót?)
Ha nem lennének gyógyszerek, védőoltások, akkor a mai napig fertőző betegségek tizedelnék a lakosságot, talán nem lenne túlnépesedés, de … (mindenki gondolja tovább, ahogy akarja!)

„A pokol legsötétebb bugyraiban azok szenvednek, akik erkölcsi válságok idején semlegesek maradtak. Vészterhes időkben a legnagyobb bűn a tétlenség.”

Fontos és megoldandó probléma a világ megmentése, a fajunk megmentése!
De középkori körülmények között se szívesen élnék, attól rettegve, hogy a pestis vagy bármilyen más gyilkos kór mikor viszi el a gyerekeimet. Nyilván megoldást kell találni a problémára, de nem drasztikus formában, ahogy Dan Brown egyik szereplője ezt tenné. (A könyvben egy transzhumanista filozófus/génsebész szeretne megoldást szolgáltatni a világnak. Ebbe most jobban nem mennék bele, spoileres lenne.)

Mindenesetre tényleg elgondolkodtató a könyv témája és sokszor igencsak megrázó sorokat olvastam. (Főleg Sienna múltja volt elszomorító.) Már emiatt is úgy érzem megérte, hogy adtam egy esélyt a regénynek és nem azon aggodalmaskodtam, hogy az előző Dan Brown könyv nem tetszett!

A végén pedig néhány gondolat a két íróról. Először is Danteról. Amikor elkezdtem olvasni az Infernot szinte semmit sem tudtam róla. Azon kívül, hogy ő írta az Isteni színjátékot, más nem igazán maradt meg bennem az iskolai tanulmányaimból. Mára ez egészen megváltozott. Először is, jó érzés volt, amikor azon kezdtem el nosztalgiázni, hogy volt szerencsém Dante imádott szülővárosában járni, láttam azt a templomot ahol megkeresztelték … stb. Mióta olvastam az Infernot, egyértelműen kinyílt a szemem, mert lépten-nyomon Dante vagy Pokol-utalásokkal találkozom.  
(Például filmekben vagy más könyvekben, az egyik kedvencemben is, az Eredendő bűnösök sorozatban – Nyolcadik Kör – Dante Poklának 8. körét a Rondabugyrodot jelképezi. Itt bűnhődnek a gyűjtőszóval „csalóknak” nevezett emberek. Érdekes, hogy az első bugyorban kerítők és csábítók szenvednek meztelenül, miközben ördögök korbácsolják őket. Hát nem zseniális? Még Reiszt is megihlette a nagy Dante. És még mennyi művészt, festőt, írót, szobrászt a történelem során. Egyszerűen hihetetlen.)


A legérdekesebb info számomra mégis az volt - mivel eléggé beleástam magam Dante és az ő Poklának történetébe - hogy van némi magyar vonatkozás is a műben. Konkrétan egy magyar nyelvű sor az olasz szövegben. Érdekes nem? Mindenesetre úgy éreztem, ezek jelek számomra és megértem rá, hogy újra elolvassam az Isteni színjátékot. (Elég nehéz a szövege, küzdök vele. Egyelőre csak a Pokolig jutottam.;))

Végezetül Brownnal zárnám a posztomat. Róla csak egy számomra pozitív újdonságot említenék. Végre megvillantotta, hogy nem csak feszültséget tud teremteni, de humorérzékkel is meg van áldva. Találtam egy mondatot valahol a történet közepén, ami arra enged következtetni, hogy bizony ő is olvas erotikus-romantikus regényeket. Legalábbis nagyon tisztában van a mai trendekkel :-D (Újra imádom a pasit;))

S akkor az értékelésem: nem adhatok mást az Infernora, mint 5-öst, igaz nem csillagos 5-öst, mert van még mit csiszolni, de alakul és lesznek még itt CSILLAGOK ;)

Értékelés: 5/5

Nyelv: magyar
Kiadó: Gabo Kiadó
Kiadás éve: 2013
Fordította: Bori Erzsébet