Na jó, a cím egy kicsit hatásvadászra sikeredett, mert csak 5 könyvről fogok írni, és nem is túl hosszan. De összességében mégis hosszú lesz …
Először is miért írok ezekről:
1.) Mert a nagyátlaggal ellentétben én nem titkolom, hogy olvasok ilyen könyveket.
2.) Ráadásul bírom is az erotikus-romantikus könyveket, sőt vannak a témában kedvenceim is.
3.) Ne legyünk naivak, a kiadókat lehet hibáztatni, hogy miért adtak ki az elmúlt évben ennyi erotikus tartalmú történetet, de lássuk be, erre volt is igény. Többen olvasnak ilyen könyvet, mint hinnénk.
És most a könyvekről: A felsoroltak közül sajnos egyik sem üti meg igazán a mércét. Talán egy volt, ami az elfogadható kategóriába tartozott. Azért ezekről írok, mert ezeket tudtam kölcsön útján megszerezni és ennyi fért bele a téli szünetembe, ugyanis eldöntöttem, hogy az ünnepek alatt nem fogok semmi olyat olvasni, amin agyalni kell és lássuk be, ezek ilyenek.
Gina L. Maxwell - Elcsábítani Hamupipőkét:
Történet röviden: Lucie a fizioterapeuta és Reid az MMA harcos történetét ismerhetjük meg. Főszereplőink régi barátok, szinte együtt nőttek fel, mert Reid legjobb barátja Lucie bátyja. De az élet messzire sodorta őket egymástól, így évek óta nem találkoztak.
Reidet egy sérülés miatt a helyi kórház fizioterapeutájához irányítja az edzője. S mit ad Isten pont Lucie lesz az, aki a gyógykezelést, az edzéseket felügyeli majd. A vonzalom hamar kialakul, de Lucienek van egy plátói szerelme és őt szeretné elcsábítani amiben Reid segítségére lesz (megtanítja a csábítás titkaira). Nem kell ecsetelnem, hogy hamar egymásba gabalyodnak testileg és érzelmileg is. A könyv váltott szemszögből íródott, ezért jár a plusz pont. A felhozatalból pedig egyértelműen kiemelkedik, a sok szexjelenet mellett több a romantika és értelmesek a szereplők és nem erőltetik a gagyi bdsm-vonalat. S amiért még jár egy dicséret, hogy nem volt az utolsó 3 oldalba még egy ágyjelenet beleerőltetve.
Értékelés: 4,,,/5
A Nagy Erotikus poszt
Véleményezte: Timuska
Szólj hozzá!
J. L. Armentrout – Ónix (Luxen 2.)
Véleményezte: Timuska
Az Obszidián olvasása után nem kerített hatalmába az a fura érzés, hogy „hű ez nagyon jó volt” és „de kár, hogy vége lett”. Aranyos, romantikus ifjúsági könyv volt, számomra semmi több. Most nem tudom mi lelt, de a folytatást egyszerűen nem tudtam letenni.
Romantikus volt és izgalmas, néha még vicces is (pl: arra lettem figyelmes, hogy Daemon beszólásain néha hangosabban kuncogok).
Ha feszültség volt a könyvben, szétizgultam az agyam, ha romantikus részhez érkeztem, olvadoztam. Egy szó, mint száz nagyon tetszett.
Szólj hozzá!
Danielle Steel - Fenség
Véleményezte: Zoebird
Egészen véletlenül került a kezembe ez a könyv, úgyhogy senki ne ijedjen meg, hogy az év első könyv véleményezése majd előre vetíti, hogy mi lesz még itt idén. Nem!!! Ez csak egy kitérő, amit a jövőben valószínűleg többször nem ejtek meg. Ugyanakkor nem tudok szó nélkül elmenni mellette, mert érdekes viszonyítási alap a mostanában kiadott és divatos romantikus könyvek, illetve a 20 évvel ezelőtt megjelentek összehasonlításában.
Tartalom: A liechtensteini koronahercegnek határozott elképzelései vannak egyetlen leánya, Christianna jövőjéről. A hercegnőt azonban a californiai egyetemen eltöltött évek után már nem elégíti ki a felszínes udvari élet ígérete. A céltudatos lánynak sikerül meglágyítania apja szívét, és eléri, hogy vöröskeresztes önkéntesként inkognitóban Kelet-Afrikába mehessen.
Szólj hozzá!
2013-as olvasmánylista
Véleményezte: Zoebird
Több könyves blogon (Zakkant, PuPilla, stb) láttam, hogy listázni kezdték az idén elolvasott könyveket és ez kíváncsivá tett engem, hogy én pontosan hány könyvön is rághattam át magam. Ehhez az infóhoz nagy segítséget tud nyújtani egy moly.hu-s vagy akár goodreads.com-os profil, feltéve, hogy az ember egész évben folyamatosan vezeti. Én a molyon március közepe óta jelölgetem az olvasmányaimat, így sajnos teljes listám nincs, de meglepően nagy összesen oldalszám jött ki már így is.
4 komment
Jodi Ellen Malpas - Ez a férfi
Véleményezte: Ma_ya
Tartalom: Ava O’Shea, a fiatal belsőépítész az első találkozójára igyekszik a Manor tulajdonosával, Mr. Jesse Warddal. Nem számít másra, csak egy túlsúlyos, nyakkendős, tehetős vidéki úrra és a megérkezésekor más nem is utal egyébre. Hogyan tévedhetett ekkorát? A férfi lehengerlően jóképű, elbűvölő és magabiztos. És öntelt, hedonista playboy is, aki nem ismer határokat. Ava kétségbeesetten küzd Ward vonzereje ellen, de nem bír azzal az elsöprő hatással, amelyet a férfi gyakorol rá. Minden ösztöne azt súgja, hogy meneküljön és menekül is, de Jesse Ward nem szívesen engedi el. Akarja a lányt és a fejébe veszi, hogy megszerzi. Ava tudja, hogy veszélyben a szíve, de hogyan menekülhetne, ha a férfi nem ereszti?