"Miért, akkor milyen a boldogság?
(…)
A boldogság a napkelte a kikötő felett. A fagyi a kánikulában. A hullámok hangja az utca végéből. Ahogy a kutyám hozzám bújik a kanapén. Esti séták. Remek filmek. Viharok. Egy jó sajtburger. A péntek. A szombat. Még a szerda is. Ha a vízbe dugom a lábujjam. Pizsamanadrág. Strandpapucs. Úszás. Költészet. Ha egy e-mailben nem szerepel egyetlen mosolygós pofi sem."

Tartalom: Két vadidegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják. Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket.

Azt hiszem ott kell kezdenem, hogy az olvasmányaim alapvetően fiúsak. Persze ezen nincs semmi meglepő, egyrészt én is az vagyok, másrészt gyerekkoromban Stevenson Kincses szigete volt az első könyv amit magamtól elolvastam, véres kezű kalózokkal és rejtett kincsek után induló kalandokkal, aztán Agatha Christie kisvárosi gyilkosságaival folytattam. Persze felnőtt fejjel az ember több mindent befogad, még az iskolában olyan divatosan utált kötelezőek is újra feltűnnek. Hogy a húszas éveimre kiszélesedett látásköröm vagy a kíváncsiság közül melyik vezérelt, mikor a kezembe vettem a Tücskök énekét azt nem tudom, és valószínűleg teljesen mindegy is a könyv szempontjából. Ami viszont lényeges, hogy első ránézésre egy olyan történetet vártam, amit egy jobb családi tévéfilmben is megkap az ember. Röviden? Megkaptam.

Tartalom: Egy georgiai kisváros közelében, a Burton tó partján a világ zajától távol, visszavonultan él Jonathan Mitchell, barátainak Reese, az egykor jónevű és híres szívspecialista. Zárkózottságának okát csak a közelben élő sógora, Charlie ismeri. Reese hátat fordított az orvoslásnak, a kórháznak, amelyben dolgozott és az embereknek, most minden idejét csónakok javításával tölti. Egy napon a sors és egy autóbaleset az útjába sodor egy veleszületett szívbetegségben szenvedő árva kislányt, Annie-t, aki a kisvárosban limonádét árul adományokat gyűjtve a rá váró életmentő műtétre. Az illúzióit vesztett férfi és a reményeinek élő kislány története ettől kezdve összefonódik, s az olvasó előtt kibontakozik egy varázslatos mese az élni akarásról, a barátságról, a szeretet és a hit gyógyító erejéről. Charles Martin (A szentjánosbogarak fénye, Végül a szeretet győz) legújabb regénye szívszorító történet, amelyben megmutatkozik a szerző mélységes humánuma és az emberekbe vetett hite.

Úgy látszik, számomra 2014 a science fiction és a paranormál éve lesz, legalábbis olvasás szempontjából. De ha nem is így fog alakulni az évem, a január hónapot már megkaparintották az ufók, a tisztánlátók, a sötétfajzatok és a halál angyala;)

Bevallom az Első sírhant iránt leginkább J. R. Ward ajánlása keltette fel a figyelmemet. Nagy kedvencem az írónő, talán nem véletlenül szemezek a nappaliban most is 12 könyvével. ;)

Viszont picit csalódtam, még úgy is, hogy semmit sem vártam az Első sírhanttól, számomra kevés volt.

Fülszöveg: Charley Davidson nyomozónő már 5 évesen beszélt a halottakkal. Sőt, az is megesett, hogy a halottak kértek tőle egy-egy apró szívességet, mint például igazságszolgáltatást a gyilkosaiknak. Charley azonban nagy árat fizet a képességéért, álmában ugyanis egy titokzatos idegen akarja megkaparintani magának a testét..
Szexi és fordulatos, humoros és kemény, paranormális-romantikus detektívregény, J.R. Ward, a Megsebzett szerető sorozat írónőjének ajánlásával, Kresley Cole és Sherrilyn Kenyon rajongóinak.

Már a legelső oldal megfogott és addig nem engedett, míg be nem fejeztem. Elvarázsol, megfog és magával visz a remények világába ...

Tartalom: Nem vagyok egy normális, hétköznapi lány. Amióta az eszemet tudom, menekülök az emlékektől, amik folyton kísértenek. Oly régóta menekülök, hogy az egyetlen kiutam a depresszió maradt.  

Elégedett voltam az életemmel, a sötétséggel, ami körbevett, egészen addig ... míg Wes Michals lett a fény a sötétségben.

Nem tudtam, hogy az idő nem a szövetségesem, hogy minden egyes múló pillanat egy lépéssel közelebb vitt a véghez. Próbált figyelmeztetni. Figyelmeztetett, hogy minden amit nyújthat, a következő pillanat, de nem volt elég. Sosem lesz elég.

Néha, mikor azt hiszed, hogy ez a vég, rájössz, talán mégsem az. Talán épp a kezdet. Wes azt gondolta, hogy megmenthet, de azzal, hogy mindent, amire vágytam megadott nekem, tönkretett. Mert egyetlen érintés, egyetlen csók után - nem akartam - nem tudtam többé ugyanaz maradni, aki korábban voltam.

És attól a pillanatól kezdve, minden egyes szívverése, a sajátom lett.