Az Obszidián olvasása után nem kerített hatalmába az a fura érzés, hogy „hű ez nagyon jó volt” és „de kár, hogy vége lett”. Aranyos, romantikus ifjúsági könyv volt, számomra semmi több. Most nem tudom mi lelt, de a folytatást egyszerűen nem tudtam letenni.
Romantikus volt és izgalmas, néha még vicces is (pl: arra lettem figyelmes, hogy Daemon beszólásain néha hangosabban kuncogok).
Ha feszültség volt a könyvben, szétizgultam az agyam, ha romantikus részhez érkeztem, olvadoztam. Egy szó, mint száz nagyon tetszett.

Történet:

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.

De nem ez a legnagyobb problémánk.

A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.

És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.

Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?

Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.

Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Vélemény: Igyekszem úgy mesélni a könyvről, hogy ne lőjem le a poénokat, ne legyek spoileres, de előre szólok egy-két dolgot meg kell említenem az Obszidiánból, vagyis ez előző részből.

Aki olvasta az első részt az tudja, hogy a történet egy fiatal 17 éves lányról szól, Ő Kat. Édesanyjával együtt költözik egy álmos kisvárosba, ahol fura mód a szomszéd házban nem emberek élnek, hanem földönkívüli lények. Kinézetre teljesen olyanok, mint mi, mégis különleges képességekkel bírnak. A Forrást hívják segítségül és képesek emberi alakból fénnyé változni, villámot generálni, fénycsóvát kilőni és ezzel bármit elpusztítani. Nagyon erősek. Ősi ellenségük az Arumok, akik szintén nem evilági lények. Ők is képesek alakot váltani emberiből, éjsötét olajszerű árnyakká. A luxenek és arumok egymásra vadásznak. A luxenek az obszidián segítségével is képesek elpusztítani őket, de az obszidiánnak köszönhetően - melyet Kat a nyakában visel – még egy ember is megérezheti, ha közelébe kerül egy Arum.
Az előző rész ott ért véget, hogy Kat segített elpusztítani egy arumot. A harc folytán a lány halálos sérülést szenved és Daemon meggyógyítja, ezzel pedig örökre összekötődnek. Hogy ez pontosan mit is jelent? Erre majd csak az Ónixból kaptok választ.
Kat a második részben továbbra is az önálló, talpraesett lány karakterét hozza. Talán a kívántnál jobban megy a saját feje után, mint kellene.
(Néha elég naivan áll a dolgokhoz … bár ezen magam is sokat gondolkoztam, hogy naivság-e vagy inkább a bizalmatlanság az oka.)
Továbbra is fontos szerepet játszik az életében a blogolás, a könyvek olvasása. A legjobb barátnője még mindig a szomszédban élő Dee, aki luxen vagyis egy földönkívüli. És ki ne felejtsem a legfontosabb főszereplőt, a gyönyörű zöldszemű földönkívüli fiút, Daemont. Ő Dee ikertestvére szintén a szomszédból. ;)
Az Ónixban a fiú mindennél fontosabb lesz Kat számára, de az érzések kialakulását sokáig a „földönkívüli kötődésüknek” tulajdonítja.


Daemon nagyon sokat fejlődött az előző részben megismert karakteréhez képest. Ott számomra többször volt bunkó, mint szexi.
Most gondoskodó, védelmező, romantikus, imádnivaló "könyvesálompasi" … mégsem a nyálas verzió.
Már nem akar mindenen vitázni Kattel. De mivel egyértelmű, hogy szereti a lányt, folyamatosan figyelemmel kíséri, mit csinál.  
(Bevallom a könyvekben nekem pont az ilyen pasik tetszenek: ott vannak, ha szükség van rájuk, tudod és érzed, hogy szeretik a lányt, mindent megtennének érte. Szeretik és értik a humort, de a keserű, csípős gúny sem áll távol tőlük. Nem vallanak szerelmet az első 10 oldalon. Pl: Daemon az „SZ” betűs szót ki sem ejti a száján, mégis tudjuk, hogy egy várost is felrobbantana a lányért.)

Sajnáltam, hogy Kat és Dee keveset találkozott ebben a részben, így a klasszikus csajos, barátnős esték/bulik most kimaradtak. De mivel ennek oka van, így ezt megbocsátottam az írónőnek.
Megismerhetünk pár új szereplőt is, pl. jön egy új fiú a suliba, Blake. A tipikus rendes, normális srác, akit mindenki kedvel (én nem, egy könyvben sem bírom a főszereplő fiúk konkurenciáit ;)).
Blake hamar megbarátkozik a többi diákkal (persze csak Daemonnal nem) és igyekszik Kat közelébe férkőzni, randira hívni stb. Kat is vonzódna a fiúhoz, ha …
Aztán megismerhetjük még Kat anyjának az új pasiját is, Willt.
És persze mindenki fura és titokzatos, emiatt van egy állandó feszültség a könyvben. Komolyan mondom az a legjobb rész, ha végre Kat és a Daemon kettesben vannak, mert akkor újra fellélegezhettem.
S mint azt az elején már írtam, az Obszidián végén volt egy nagyobb összecsapás, ami fölött még a Védelmi Minisztérium emberi sem hunyhatnak szemet, így a város egy idő után hemzseg a szaglászó öltönyösöktől (kémektől).
Kat is észlel maga körül érdekes változásokat … de erről már tényleg nem szeretnék elárulni semmit. :-)

Csak ajánlani tudom a sorozatot azoknak, aki szeretik a romantikus történeteket, igazi ifjúsági regény mégis élvezető (még az idősebb korosztálynak is). A romantikus részek nagyon finoman vannak megfogalmazva, érezni az ártatlanságot, mégis ott a vágy.

A könyv vége persze függővég ... viszont nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e vagy legyek szomorú …

(Az utolsó oldalakon Daemon szemszöge a legromantikusabb részből pedig igazi ajándék ;))

Megállapíthatom, hogy a 2014-es évet nagyon jól kezdtem, olvasás szempontjából legalábbis már biztos … Várom a folytatást ;)

Értékelés: 5/5

Nyelv: magyar
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Fordította: Miks-Rédai Viktória