Monica Murphy - Heti csaj

Véleményezte: Zoebird

heticsaj.jpgMegint egy New Adult történet, ami elgondolkodtató, kemény témát boncolgató és az ember szívéhez szóló. Szerelmes történet, de a hangsúly sokkal inkább két fiatal sérült lélek egymásra találásán, gyógyulásán van, mint a romantikán.

Ne tévesszen meg senkit a ponyvának tűnő borító - nagyszerű könyv!

Tartalom: Átmenetiség. Ezzel a szóval jellemezhetném az életemet az utóbbi néhány évben. Átmenetileg dolgozom, amíg meg nem szabadulok innen. Átmenetileg a kisöcsém anyukája vagyok, mivel anyánk szart sem törődik velünk. És átmeneti csajszi vagyok, mert könnyen megkaphat bárki. Legalábbis a pletyka szerint.

Most éppen Drew Callahan átmeneti csaja vagyok. Ő az egyetemi futballcsapat sztárja, és körülrajongják. Gyönyörű és édes srác – és rejtőzködőbb, mint én. Ő vezetett be engem ebbe a hamis világba, ahol láthatóan ki nem állhatnak engem. És ahol mindenki akar tőle valamit. Bár az egyetlen dolog, amit, úgy tűnik, ő akar, az…

Én vagyok.

Már nem tudom, mit higgyek. Csak azt tudom, hogy Drew-nak szüksége van rám. És én mellette akarok lenni.

Mindörökké.

Vélemény: Adott Fable, a szegény pincérnő, aki maga neveli a kisöccsét, mert az anyjuk elhanyagolja őket. Se barátja, se barátnője nincs igazán, így gyakran férfiak karjában keresi azt a pár perc örömöt, amikor úgy érezheti, hogy valaki törődik vele.

heticsaj3.pngAztán ott van Drew, akinek mindene meg van, pénz, barátok, bármelyik nőt megkaphatná, mégis magának való, magányos életet él. Sötét titkok vannak a múltjában, melyekkel nem tud megbirkózni, így falat húz maga köré, ahova senkit nem enged be.

heticsaj2.pngDrew "munkát" ajánl Fable-nek, mégpedig hogy menjen el vele egy hétre a szüleihez a Hálaadás napi ünnepre és játssza el a barátnő szerepét mellette. A célja az, hogy maga és a szülei közé állítsa a lányt, mint egy lökhárító és mentsvár, mert ő maga nem mer egyedül szembenézni velük. A megérkezés után aztán elkezdenek kiderülni a titkok és megismerhetjük az igazi Drewt és annak nem is annyira csillogó életét. Sorra derülnek ki a családi fészek sötét múltjáról a dolgok, melyek egy része talán sejthető előre, de mégis volt olyan, amire még én sem számítottam és csak ültem én is elképedve, mikor megtudtam.

A két fiatal kezdetben nagyon előítéletes a másikkal szemben, hiszen nem ismerték egymást korábbról, mindketten csak a másik külvilág felé mutatott arcát ismerik, de azt, hogy mi rejtőzik belül, az meglepi őket. Fable nagyon próbál segíteni, mellette lenni, de a fiú zárkózottsága miatt ez nehezen megy. Ugyanakkor Drew is próbálja a lányt megismerni, feltárni, hogy mi lehet a nagyszájú, kemény külső mögött.

Mindketten tudják, hogy egy kapcsolat köztük nem túl jó ötlet, mert nagyon különbözik az életük, a származásuk, mindketten kemény élettapasztalatokat tudnak maguk mögött már ilyen fiatalon, mégis egyre jobban vonzódnak egymáshoz.

Az írónő nagyszerűen játszik az érzelmekkel, nagyon szerethetők a főszereplők és nagyon utálhatók a történet negatív szereplői. Szeretem a váltott szemszögből való történet mesélést, ami mostanában nagyon divatos, de szerintem jobb is így, mintha csak egy oldalról ismernénk meg a történetet.

A könyv sajnos nagyon rövid és borzasztóan olvastatja magát, így egyhuzamban végezni lehet vele. Viszont egy keserédes véget kapunk, ami ugyan jó végződés, valamennyire lezárja a sztorit, de... Azért kaparom a falat, mert a folytatás csak októberben fog megjelenni! Elvileg...

Értékelés: 5/5

Nyelv: magyar
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2013
Fordító: Szabó Olimpia

(Fotó: goodread.com)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://readabook.blog.hu/api/trackback/id/tr15489433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

book.jpg

Kövess minket a Twitteren is!

twitter-icon-with-books-230x299.jpg

süti beállítások módosítása