Szvámi Ráma egy indiai bráhmana családban született jógi, aki Tibet és India sok nagy tiszteletnek örvendő tanítójával kapcsolatot tartott. Szellemi életének, ami döntően a hegyi remeteség jegyében telt, rengeteg csodás epizódjáról számol be Élet a Himalája Mestereivel című könyvében.

A Luxen sorozat úgy lett kedvencem, hogy nem is tetszett az első rész. (van ilyen? :-D) Vagyis inkább egynek jó lesz könyv volt az Obszidián. Aztán jött Ónix és teljesen levett a lábamról. Imádtam.
Sajnos azt kell mondanom, az Ónix óta nem is kerített hatalmába úgy egyik rész sem. Az Opált sem éreztem már annyira átütőnek, de persze a vége ott is megvett kilóra, így vártam a folytatást.
Mégis elég sokára kezdtem csak neki az Originnek, mert tartottam tőle, hogy ez sem lesz az igazi. Egy biztos, az én ízlésemnek kevés volt és meg sem közelítette az Ónix hangulatát. Nem volt rossz, más volt.

Tartalom: Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt.
Sikeresen behatoltak a Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni.

Ha igazán előzményt szeretnék írni ehhez a bejegyzéshez, nem az Emilie vagy Lyse-Rose kötetet venném elő, hanem Az igazság a Harry Quebert-ügyben címűt. Az én fixa ideám, hogy imádom a krimit, de szeretem, ha a történet nem korlátozódik le a bűncselekményre, és a főszereplők, vagy főszereplő, nem csak a valaki, aki majd feloldja a rejtélyt. Legyen valami többlet, valami háttere a karakternek, vagy ilyesmi. A nyomozós sorozatokban is a főszálat szeretem, de ez már legyen az én bajom. Ha a főszereplő nem csak valaki, aki „nyomoz”, hanem szerves része a bűnténynek, még jobb. Az már egyenesen a főszál. Aztán persze legyen irodalmi igényességgel megírva. Nincsenek nagy igényeim. Mielőtt bármit mondanék, a Harry Quebert sztori nem egy rossz könyv. Izgalmas volt, szerettem is, de számomra valami hiányzott. Ezt az űrt pótolta az Emilie vagy Lyse-Rose. 

Tartalom: Kicsoda valójában a százhatvannyolc emberéletet követelő repülőszerencsétlenség egyetlen túlélője, a három hónapos csecsemő, akit a média Szitakötőnek nevezett el 1980 karácsonyán? Két család harcol érte foggal-körömmel, az egyik dúsgazdag, a másik szegény. 
Tizennyolc évvel később mozgásba lendülnek az események: egy nagyvonalúan megfizetett magándetektív azt állítja, rájött az ügy végső megoldására. De golyót repít a fejébe. Vagy meggyilkolták? Éveken át írott füzetében részletesen összefoglalja az egész nyomozást. Párizsban, Normandiában, a Jura hegységben és Törökországban bonyolódik az izgalmas történet, míg végül lehull minden álarc. Kik keresztezik Szitakötő útját? Miért történik körülötte annyi rejtélyes haláleset, gyilkosság, öngyilkosság?
Michel Bussi hatodik, nagy sikerű, számos díjjal kitüntetett krimije tavaly jelent meg hazájában, máig 275 000 eladott példánnyal büszkélkedhet, és hamarosan film is készül belőle, eddig tizenkilenc nyelvre fordították már le.

Vélemény: A történet lényegében két főhőst mozgat. Crédule Grand-Duc (ezentúl nyomozó, hogy ne legyen szükséges ezerszer leírnom ezt a nevet), és Marc, a testvér. A kérdés egyszerű, két család közül kihez tartozik a tizennyolc éves lány? És mi történt a nyomozóval, aki (nem árulok el nagy titkot) a könyv első lapjain meghal? Ha már első lapok, a nyitó jelenetünk a repülő fedélzetén játszódnak, és már ezeken az első lapokon olyan nyitányt kapunk, hogy a fal adja a másikat. Ha valakinek feltűnik most, hogy a nyomozónkat főszereplőnek tettem meg, azt a nyomozót, aki meghal a könyv első lapjain, ne lepődjön meg. Szóval az a szerencsétlenül (vagyis talán inkább szerencsésen) járt csecsemő felnő, a nagyszülei nevelik fel őt, és testvérét Marcot. Crédule pedig, ennyi éven át nyomoz, hogy kiderítse, valójában Emilie élte túl a szerencsétlenséget, vagy a másik családhoz tartozó csecsemő, Lyse-Rose. A sors, vagyis az író kegyetlen tréfája, hogy nem tudjuk meg az igazságot, mert a nyomozónk meghal, de persze marad utána egy füzetnyi jegyzet, és Marc elkezdi kideríteni, valójában mit tudott meg Crédule. Nagyjából ez, az általam zavarosan elmondott dolog a történet felütése. A bevezetőben említett Harry Québert sztorival ellentétben, itt sokkal pergősebbnek éreztem a cselekményt, és a karakterek is jobban megfogtak. Persze itt is volt egy csipetnyi tejszínhabos, lelkizés, itt-ott elrejtve, de ezek teljesen passzoltak a történetbe.  Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy valami lányregény lenne az Emilie vagy Lyse-Rose, de nem is egy férfias Dashiell Hammet. Amiért igazán szerettem a könyvet, hogy mert egy kicsit érzelgős lenni, és megtartani a határvonalat a dráma és a krimi közt. Igen, ez azt jelenti, hogy azoknak is bátran merem ajánlani, akik nem szeretik annyira a krimit. Persze végig izgalmas, igazi „csak még egy fejezetet” regény ez, ahol a karakterek belső vívódásaiba is belepillanthatunk. Kár, hogy nincs más kiadott könyve itthon Michel Bussi-nak, szívesen olvastam volna tőle még. Boldog voltam az miatt is, hogy olyan könyv volt ez, ahol szép leírásokat kapok, nem csak egyszerű tőmondatokat. A borító már teljesen ízlés dolga, szerintem bőven elmegy, ha nem is ez az első, amit kiszúrok a könyvespolcon. Mint tudjuk, soha ne ítéld meg a könyvet a borítójáról. És éppen ezért van a blog, hogy az embernek valaki megmondja a tutit. Az Emilie vagy Lysé-Rose egy kiemelkedően jó, és izgalmas könyv, a világot nem váltja meg, de biztos, hogy kellemes szórakozást nyújt majd.

Értékelés:5/5

Nyelv: magyar
Kiadó: Sanoma Kiadó
Kiadás éve: 2013
Fordította: Király Katalin

Először is, elnézést kérünk minden olvasónktól és követőnktől, hogy mostanában nem posztoltunk. Kicsit mindannyian elhavazódtunk. A jövőben igyekszünk sűrűbben. ;)

Sokat agyaltam, hogy ennyi kimaradt hónap után milyen könyvről írjak és úgy döntöttem, Kresley Cole YA sorozatának első részével a Poison Princess - Méreghercegnővel nyitok.

Aki nem szeret kritikákat olvasni, de jó könyvet igen, akkor az már most hagyja is abba a posztom olvasását, menjen és szerezze ezt be, mert ez egy baromi jó könyv, IMÁDTAM!

Tartalom: A tizenhat éves Evangeline „Evie” Greene irigylésre méltó életet él – mígnem rémisztő hallucinációi támadnak. Amikor egy apokaliptikus esemény megtizedeli louisianai szülővárosának lakosságát, megölve mindenkit, akit szeret, Evie rájön, hogy a hallucinációk voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak – amelyek továbbra sem szűntek meg. Az életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni a lápvidék rossz oldalán élő osztálytársától, Jack Deveaux-tól. De egyedül egyikre sem képes.
A meglehetősen hosszú bűnlajstrommal rendelkező Jack, a maga komisz vigyorával és kirívó viselkedésével, nem olyan fiú, akivel Evie barátkozni szokott. Bár egyszer már gúnyt űzött Evie-ból és mindabból, amit képvisel, Jack most mégis vállalja, hogy megvédi a lányt. Evie tudja, hogy nem bízhat feltétel nélkül a fiúban, de vajon képes lesz neki ellenállni, ha egyszer letörli a képéről azt a komisz vigyort?
Kiben bízhat Evie?

Véleményem: Már elég sokan írtak a Méreghercegnőről, volt blogturnéja is stb. így részletesen elemezni nem fogom, de még a tarot kártyák ismertetésével sem fárasztanék senkit sem. Bevallom most nem is ez a célom, hanem az, hogy felhívjam a figyelmeteket a könyvre, aki egy picit is szereti a fantasyt, a disztópiát, az nehogy elmenjen mellette!

Persze a végén úgyis mindenki maga dönti el, hogy tetszik-e neki vagy sem, én mindenesetre szóltam. :-D

A tartalom körvonalakban elmeséli, hogy mire számíthatunk. De én sem gondoltam, hogy ilyen remek posztapokaliptikus sztori lesz belőle. Főleg, hogy YA.
A világ sötét és durva, ahol a nők sorsa egy szalmaszálon függ, szinte csak tárgyak, csak arra kellenek, már ha van egyáltalán túlélő nő. Ahol zombi szerű lények (zsákosok) vadásznak a sötétben. Ahol a katonák erőszakosak és kegyetlenek. Ahol a misztikum mindent átjár ...

A könyv egy prológussal indul, a Villanás utáni 246. napon, a jelennel. Ami olyan jól sikerült, hogy amikor elolvastam csak kapkodtam a fejem, hogy apám nem hiszem el, hogy ilyen durván-erősen kezdődjön egy könyv. Ez az indítás, végig ott zakatol majd az olvasó fejében. Aztán a jelenből, visszacsöppenünk az első fejezettel a múltba - vagyis a Villanás előtti időbe - főhősnőnk Evie elbeszélése segítségével.
A történet kezdetén egy "átlagos" 16 éves lány életét vázolja fel nekünk. Nem véletlen a macskaköröm ... Evie egyáltalán nem olyan átlagos. Nem csak azért, mert rémálmok, látomások gyötrik, különös dolgokat észlel a növényekkel kapcsolatban; de minden misztikumot leszámítva, ő a suli szuper jó csaja. Gazdag, jó nevelést kapott úrilány. Az a lány, aki a suli legjobb pasijával jár Porschéval iskolába. Ugye, hogy nem olyan átlagos? :-D



Elsőre talán nem minden olvasónak lesz szimpatikus Evie. Érdekes engem nem zavart a személyisége, sem a nyafogása, sem az esetlensége. Tény, tud a csaj hülyén viselkedni, de higgyetek nekem, olvastunk már százszor idegesítőbb nőkről.
A szituációk amikbe keveredett - akaratán kívül - nem voltak szokványosak, így nem is csoda, ha úgy oldotta meg ahogy. És egyszer sem gondoltam őt bénának. Miért, mert nem tud puskával lőni? Melyik 16 éves lány tud? Nem tudja használni a számszeríjat? A kérdés szintén az előző. Nem ült még motoron. És? Annál izgalmasabb volt Jackkel az első alkalom. :-D
Nem feküdt le rögtön azzal, aki bevallotta, mennyire vágyik rá. Hát nem tudom, ez az én szememben inkább erény. Vigyázott a titkaira és bizalmatlan volt Jackkel. Na jó, ez az egy dolog végig zavart. De valószínűleg csak Jack miatt. Naiv volt és tapasztalatlan? Ezt ugyancsak nem rónám fel egy 16 éves lánynak, akinek a Villanás előttig kis túlzással, "szinte más dolga nem volt", csak ügyes pom-pom lánynak lenni és jól tanulni.
Mindent összevetve nekem teljesen szimpatikus volt, a hibáival fogadtam el. Sőt szerettem is a karakterét.

Aztán ott van az új fiú a suliban. A cajun. A tipikus motoron száguldozó rosszfiú. A helyes srác a lápvidékről, akiről elsőre mindenkinek csak a bűn jut eszébe. (itt ijedtem meg, hogy sablonos lesz, de Ti ne tegyétek)
Jack Deveaux szintén nem tökéletes, agresszív néha, folyton dühös ... De ha jó kedvében van, ne adj Isten mosolyog, vagy egyszerűen csak megszólal franciául, akkor olvad az ember lánya a könyv felett. Egyébként nála oltalmazóbb pasival ritkán találkozom könyvben. Persze, az előbbi kijelentés így nem állja meg a helyét, de tény, hogy mindent megtesz Eviert, ha végig morog is, nem hagyja magára a lányt.
Nekem ő is nagyon tetszett, mint szereplő. Még nem igazán tudom hova tenni, úgy érzem fontosabb szerepe lesz a folytatásban, mint hősszerelmes és megmentő. De lehet, csak én gondolom így ...



Nos, akkor összegezném: egy erős prológussal indul a könyv, aztán jön egy cseppet sablonos első fejezet, de valamiért éreztem, hogy ez nem lesz rossz könyv. Folyamatosan vártam, hogy bekövetkezzen az elkerülhetetlen. Az a bizonyos Villanás. Éreztem, hogy utána már semmi sem lesz olyan, mint előtte volt. Az összes tragédiájával együtt imádtam ezt az őrült világot, az Arkánumok világát. Azokat a fiatalokat/Arkánumokat akiket Evie a hangok/álmok alapján már ismer, s akikkel majd az útja során találkozik. (Selenát nem bírtam)  Tetszett, hogy milyen képességekkel bírtak és hogyan használják az erejüket.
Nagyon jól felépített könyv, szépen lépésről-lépésre van bemutatva a világ, a hősökkel együtt ismerjük meg, hogyan is kell benne élni (túlélni). A képességek, álmok, jövendölések megismerése is fokozatosan van adagolva. Ez szerintem azért is jó, mert nincs ránk zúdítva már az első oldalakon 100 új szó/kifejezés és információ. Szerintem tökéletes arányban volt minden, ilyennek kell lenni egy sorozat első részének. Ha a folytatás hozza ezt a szintet - már pedig remélem - akkor remek sorozatra bukkantam.

Izgalmas volt a könyv, egy percig sem éreztem azt, hogy jaj de egyszerű kis történet ez, tiniknek való. A gyilkosságok néha olyan alaposan voltak ábrázolva, hogy egy horror filmben gyomorforgató jelenetek lennének. Ahogy fröccsen a vér, folyik a bél, váladékozik a szemüreg, rohad a test ... hát komolyan mondom néha úgy éreztem ez tiszta The Walking Dead :-)

A romantika szerelmesei is adjanak egy esélyt a Méreghercegnőnek, mert érzelmekből sincs hiány, csak úgy izzik a levegő Jack és Evie között. Na jó, nem 18+-os, de izgalmasabb tálalásban, mint ahogy egy ifjúsági regény esetében ezt megszokhattuk.

Egy szó, mint száz, nem tudtam letenni, éjjel-nappal olvasni szerettem volna és nagyon várom a folytatást!

Értékelés: 5*/5

Nyelv: magyar
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014
Fordította: Szoboszlay Anna

Jelen kritikám lehet megint ömlengésbe megy át, de ígérem igyekszem, picit objektív lenni.;)

Szóval, egy dologra most már biztos jó volt ez a könyv, méghozzá arra, hogy igazoljam magamnak, amit már idáig is sejtettem: disztópia fan vagyok. ;)
Nekem mindegy, ki írja, ki a főszereplő, mindegyik szerelem. Pedig ennél komorabb és szomorúbb műfaj kevés van. Az egész világ romokban, általában teljesen negatív jövőképpel. Szokatlan államformával. A nép rendszerint nyomorúságos, erőszakos, elnyomásban él. A kiváltságos élet, csak egy maroknyi elitnek adatik meg. Az önkényuralmi rendszer él és virágzik.
S én mégis zabálom az ilyen jellegű könyveket, mert egyszerűen letehetetlenek.

Tartalom: A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.



Vélemény: Mint az a tartalomból kiderült, Amerika nagy része víz alatt van. Észak-Amerika kettészakadt Köztársaságra és Kolóniákra. A trilógia első része egyértelműen a Köztársaság területén játszódik, ami egy igazi katonai társadalmat mutat be. A Köztársaság a Kolóniákkal áll hadban, a szárazföldért harcolnak. A Köztársaság élén az Első polgár áll.
Röviden felvázolva, úgy áll a helyzet, hogy a nép nagy része mély szegénységben él, valamilyen gyárban gályázva, vagy a hadsereg szolgálatában fizikai munkát végezve. Rengetegen élnek az utcákon, sokaknak ennivalóra se futja. Ők a szegény szektorokban laknak, ráadásul ezen a környéken rejtélyes járvány is tizedeli őket.
A gazdagok, vagyis a magas rangú katonák, rendfenntartó erők, szenátorok pedig a gazdagabb szektorokban élik mindennapjaikat. Normális, élhető körülmények között, nem nélkülözve. A gazdagok gyerekei katonai iskolába járhatnak. A cél, hogy jó katonákat neveljenek ki. Aki nem elég erős, okos, gyors (satöbbi), arra igazából nem tartanak igényt.

June szerencsés, ő a Rubin szektorba született. A gazdagok között él, százados bátyjával, Metiasszal, akit mindennél jobban szeret.
15 éves csodagyerek, a Köztársaság nagy reménysége. Az egyetlen, aki a Próbát maximális 1500 ponttal végezte, nagyon okos, nagyon gyors, rendkívüli analizálós képességgel. Szóval a lány előtt fényes jövő áll.



Day szintén 15 éves, de az élete, tökéletes ellentéte June-énak. Ő az egyik szegény szektorban, a Lake sikátorában bujkál. Titokban a családjáról és egy 13 éves kislányról gondoskodik, aki mellé szegődött. Az egyetlen ember, aki tudja az otthoniak közül, hogy él, az a bátyja. A Köztársaság nagy erőkkel keresi, de a nevén kívül semmit sem tudnak róla. Nincs ujjlenyomata az adatbázisban, még azt sem tudják, pontosan hogy néz ki. A Köztársaság körözvényén is mindig más valaki arcképével keresik. Lopásból tartja fenn magát, de többnyire csak élelmet, gyógyszert és azt vesz el, amire feltétlen szüksége van. Day 10 évesen a Próbán megbukott, „munkatáborba” küldték. Édesanyja és öccse azóta halottnak hiszi. Rendkívül okos, gyors, azzal lett híres, hogy a katonák elől mindig meg tud lépni, többször tört borsot a hadsereg orra alá, vagy rongált meg Köztársasági gépeket, belőle lett a legkeresettebb bűnöző.



Egy napon June bátyját Metiast megölik az utcán, a gyanúsított Day lesz. June bosszút esküszik és megfogadja, hogy megtalálja és megöli Metias gyilkosát. Így June beépül a Lake szektor bűzös, mocskos szegénynegyedébe.
De egyikük sem számít arra, hogy az addigi életük fenekestül felfordul. June, hamarosan olyan információk birtokába kerül, ami alapjaiban rengeti meg a hitét a Köztársaságban. Döntések, kérdések sora áll előtte, kiben, miben higgyen? Kiben bízhat? Ki mellett álljon ki?

A történet váltott szemszögben íródott, egyszer June, egyszer Day gondolatait ismerhetjük meg. Nagyon szerettem ebben a formában ezt a könyvet; nem emlékszem, hogy valaha olvastam váltott szemszögben disztópiát.



Rendkívül fordulatos sztori, folyamatosan pörögtek az események, állandó feszültségben voltam, valamelyikük miatt mindig aggódtam. Nekem June és Day is nagyon hamar kedvenc karakter lett. Day talán hamarabb belopta magát a szívembe, de ő egy csupa szív fiú, akiben annyi érzelem rejtőzik, annyira melegszívű. Imádni való főhős.
June sokkal keményebb elsőre, de nekem azért tetszett ez a „kemény csaj páncél”, főleg, hogy szépen lassan megmutatkozik Day mellett milyen is valójában. A romantikus szál a könyvben nem hangsúlyos, de minden leírt szó úgy tökéletes ahogy van; mindamellett ezek a meghitt pillanatok olyan csodásak, hogy olvasás közben az ember lánya elfelejt levegőt venni. ;) Egyszerűen olvadoztam, amikor ezeket a sorokat olvastam.
YA könyv, szóval egy szenvedélyes csóknál többről nincs szó soha, de a leírt gondolatok, a vágy, érzés, érintés bemutatása nagyon szép volt. Le a kalappal Marie Lu előtt, fantasztikusan ír.



Az első részbe konkrétan szerelmes voltam. (Azért az fontos lehet, hogy nem igazán tudtam semmit erről a trilógiáról, teljesen véletlenül akadt a kezembe. Általában, ha nincs elvárás, az mindig pozitív élményt szül nálam. De aztán utána olvastam, és ahogy látom nem csak itthon, de külföldön is nagyon szeretik ezt a sorozatot.) Szóval ott tartottam, hogy egyik este érdekességképpen beleolvastam, és egyszerűen beszippantott.
A Legendát 1 nap alatt kiolvastam, nem tudtam letenni.
A második résszel kapcsolatban már voltak fenntartásaim, féltem, hogy nem lesz olyan lebilincselő, elveszti a varázsát, de nem így lett, az is nagyon tetszett. Nem tudom eldönteni melyik jobban.
A Prodigy-ben már több szó esik a Kolóniákról, sőt rövid ideig ott is zajlanak majd az események. Több „miért” kérdésemre is választ kaptam, főleg arra, hogy miként alakult ki a Köztársaság és a Kolóniák. Kik mozgatják a szálakat a háttérben a Patriótáknál. És ha nem lennének egyébként is eléggé összezavarodva szegény hőseim, még egy nagyon finom szerelmi háromszög vagy négyszög is körvonalazódni látszik. (Itt meg kell jegyeznem, utóbbinak nem örülök, de itt valahogy nem zavart, mert nem hangsúlyos. Anden egyébként számomra soha sem lesz olyan szimpatikus, mint Day. Ennyi! ;) )
Ha már azt boncolgattam az előbb, hogy ki a szimpi és ki nem, akkor egyértelmű, hogy Day az abszolút kedvenc, Junet is szerettem. Nagyon jó karakter egyébként mindkettő. Okosak, értelmesek, jól vitáznak, jól érvelnek, logikusan gondolkodnak.
Nem igazán szeretem, ha a könyvekben a párok vitáznak, mert az egyik fél ilyenkor tökre hülye, a párbeszédek csapnivalók többnyire. Látszik, hogy mondvacsinált, átgondolatlan hiszti sokszor az egész, néha nem több, mint töltelék betűk halmaza. De itt olyan klasszul vitáznak (a második részben/Prodigy/földalatti búvóhelyes jelenet), hogy még élveztem is.

Az egyetlen bajom a sorozattal, hogy a szereplőket koravénnek éreztem, tudom ez egy más világ és egyebek, de akkor is. Egy 15 éves fiú vagy lány nem ilyen éretten gondolkodó ember. A tetteik, gondolataik, beszédük egyértelműen fiatal felnőttekre jellemző. De ezt azért meglehet szokni és egy idő után nem is foglalkozik vele az ember.
Így aki ódzkodik a YA kategória miatt, annak is ajánlom, mert nem gáz, hogy 15 évesek a szereplők, egyáltalán nem gyerekes a sztori.

Óóó igen ... és a lényeg: kivételesen most megérdemlek egy „okosvoltálTimike” vállon veregetést, mert akkor kezdtem ebbe a remek trilógiába, amikor befejező rész nem sokára megjelenik. Ha 1 évet kellene várnom a folytatásra, lehet megreccsennék.
Úgy lett vége, hogy sírhatnékom volt. De tényleg … ;)

Értékelés: 5 */5

Nyelv: magyar
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2012, 2013
Fordította: AncsaT